Ügyfeleknek
Harmadik helyszínen, a Buda Square irodaházba költöző Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon is megnyitotta kapuit az egységes arculat szerint kialakított ügyfélközpont. "A létesítmény a 2012-ben megfogalmazott stratégiai célok mentén elvégzett épületfejlesztések közé tartozik. Ezek célja, hogy az ügyfelek számára kulturált ügyintézési körülményeket, valamint a több mint 11.000 bírósági dolgozónak 21. századi munkakörnyezetet biztosítsunk "- mondta az OBH elnöke az új épület átadásán.
A 2018. január 1-jén hatályba lépett új perrendtartási kódex (új Pp.) gyökeres változásokat hozott a polgári eljárásjogban. A jogalkotói cél a professzionális pervitel előtérbe helyezése volt. A járásbírósági perekben, jogi képviselő nélkül eljáró felek részére számos rendelkezést tett egyszerűbbé, többek között a kötelezően használandó nyomtatványok bevezetésével.
Beárnyékol a szomszéd tujasora, bevilágít a hálószobába a mozgásérzékelő lámpa, vagy túl hangosak a kerítés túloldalán tartott állatok – akár ilyen esetek miatt is indíthatunk birtokvédelmi pert a bíróságon. Dr. Éles Róbert, a Kaposvári Járásbíróság csoportvezető bírája szerint növeli a perlekedési hajlandóságot, ha nagy értékű az ingatlan, az üdülőövezetekben így általában több birtokvédelmi per indul.
Több mint negyedszázada Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére nyilvánították február 11-ét a Betegek Világnapjának, melynek célja, hogy elősegítse a szenvedés megértését, illetve kellő figyelmet kapjanak a betegek.
Önálló Bírósági Fizetési Portált fejlesztett az Országos Bírósági Hivatal (OBH), mely 2019. március 4-én indul. A cél a bírósági eljárásokhoz kapcsolódó elektronikus fizetési megoldások szélesebb körű biztosítása, az ügyfelek számára kényelmes és ügyfélbarát szolgáltatások nyújtása, valamint a befizetések ellenőrzésének megkönnyítése.
A bíróságok hivatalos lapja a Bírósági Közlöny, melyet a szerkesztőbizottság közreműködésével az Országos Bírósági Hivatal szerkeszt és ad ki. A Bírósági Közlöny 2011. óta elektronikus formában jelenik meg. A megújult www.birosag.hu oldalon, a jobb felső Életpálya menüponton felugró ablakból navigálhat el a látogató a Bírósági Közlöny oldalára.
2019. január 23-án vette kezdetét az Óbudai Bíróság költözése a Buda Square irodaházba, ahol az igazságszolgáltatáshoz méltó, XXI. századi körülmények között intézhetik peres ügyeiket az állampolgárok, és végezhetik munkájukat a bírósági kollégák.
A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság februártól új épületben, a Buda Square irodaházban kezdi meg működését, egyúttal átadják a harmadik egységes arculat szerint kialakított bírósági ügyfélközpontot.
2019. február 1. napjától az Egri Járásbíróság ügykezelő irodáiban megszűnik az ügyintézés. Ettől az időponttól kezdődően minden ügyben (polgári peres, nemperes, büntető, szabálysértési és végrehajtás) az Egri Törvényszék Ügyfélközpontjában történik az ügyintézés. Ez vonatkozik a papír alapú beadványok benyújtására, iratmásolás kérésére, iratbetekintésre.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) támogatása révén a bírósági épületek felújítása és korszerűsítése országosan folyamatos volt az elmúlt években. Nem történt ez másként 2018-ban sem, hiszen közel 50 millió forintot fordítottak erre megyénkben.