Bírósági közlemények

Aktuális közlemények

Cím Beküldés dátuma
Kaposvári Törvényszék – ítélet kiskorú veszélyeztetésének ügyében
Fővárosi Törvényszék - Másodfokú ítélet egy kiskorú veszélyeztetése miatt indult büntetőügyben
Szegedi Ítélőtábla - Kábítószer-kereskedelem bűntette Bács-Kiskun megyében
Szegedi Ítélőtábla - Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény Szegeden
Szolnoki Törvényszék - Végrehajtandó börtönbüntetésre súlyosították az engedély nélkül egész fegyverarzenált tartó jásziványi férfi büntetését
Miskolci Törvényszék - Kihallgatása után Új-Zélandra költözött – hazatért és előzetesbe került
Székesfehérvári Törvényszék - Előzetes letartóztatás lopás bűntette miatt
Tatabányai Törvényszék - Házi őrizetben a magaslesen ülő társát lelövő vadász
Miskolci Törvényszék - Amfetamint és marihuánát találtak a pótkerékben
Nyíregyházi Törvényszék - Villanyóra leolvasást színlelve loptak meg időseket
Szegedi Törvényszék - Önkormányzati dolgozónak adták ki magukat az idős nő kifosztói
Nyíregyházi Törvényszék - Hagyta kihűlni beteg feleségét – letartóztatta a bíróság
Szolnoki Törvényszék - Elítélték a sofőrt aki áthajtott a zebrán átkelő kisfiú lábán
Szolnoki Törvényszék - Mintegy kétszázezer forintos pénzbüntetésre ítélték a martfűi sörözőben verekedő férfit
Szolnoki Törvényszék - Előzetes letartóztatásba került az új pszichoaktív anyaggal kereskedéssel gyanúsított jászsági férfi
Szegedi Törvényszék - Több mint 19 kg kábítószerrel bukott le - 8 év 6 hónapot kapott
Pécsi Törvényszék - Előzetes letartóztatás embercsempészés bűntette miatt
Szolnoki Törvényszék - Elrendelték a kényszergyógykezelését a gondozójára támadó pszichiátria kezelt betegnek
Kecskeméti Törvényszék - Folytatódott a „Parndorfi-ügy”
Nyíregyházi Törvényszék - Előzetesben az idős asszony arcára savat öntő nő
Pécsi Törvényszék - Előzetes letartóztatás jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények miatt
Debreceni Törvényszék - Megváltoztatott döntés az Iparkamara utcai bűncselekmény ügyében
Nyíregyházi Törvényszék - Elítélte a bíróság azt a férfit, aki fenyegette volt feleségét
Nyíregyházi Törvényszék - Többrendbeli lopás miatt tartóztatta le a bíróság
Budapest Környéki Törvényszék – Folytatódott a tárgyalás a méhészkedéssel foglalkozó nyugdíjas pedagógus házaspár meggyilkolása ügyében