Ítélet a gyermekét elhanyagoló anyával szemben

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2019 novemberében a kiskorú gyermekét betegsége esetén nem vitte orvoshoz, az általános iskolából 20 órát hiányzott igazolatlanul. Az anya egyre jobban elhanyagolta gyermeke gondozását, nem gondoskodott a gyermek ápolásáról, tisztán tartásáról, ruházata szennyezett, nem az időjárásnak megfelelő volt. A vádlott nem biztosított reggelit, tízórait a gyermeknek, majd 2021. januárjától már egyáltalán nem fizetett étkezési díjat az iskolában, a pedagógusok az intézményben megmaradt ételt adták oda a sértettnek. A kiskorú sértett szemüvegének lencséje már olyan mértékben karcos és kopott volt, hogy a gyermek nem látott át rajta, illetve nem látott vele jól, ennek ellenére a nő nem vitte el a gyermeket szemészeti vizsgálatra, és nem készíttetett számára új szemüveget.

A komáromi gyermekjóléti intézmény 2020. novembere óta, alapellátás keretében gondozta a családot, azonban ez nem hozott eredményt, az anya a figyelmeztetések és segítség ellenére sem változtatott a magatartásán. A gyermek és az anya közötti mindennapos konfliktusokban a vádlott kiabált a sértettel, akit 2021. márciusában többször bántalmazott is, emiatt a gyermeknek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. Ezután az anya azzal kereste fel a gyermekjóléti intézményt, hogy a gyermeke nevelését és gondozását a továbbiakban nem kívánja ellátni. A gyámhatóság a gyermek nevelésbe vételét rendelte el. Az anya rendszeresen és súlyosan megszegte a szülői feladatából eredő kötelezettségeit, amely magatartásával gyermeke testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.