Rablás bűntette és más bűncselekmény
Tárgyalást tart a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki erőszakkal szerezte meg a sértett mobiltelefonjait Sajóhídvégen.
A vádirati tényállás szerint a vádlott egy másik személlyel együtt 2023 májusában ittas állapotban odament a sajóhídvégi közterületen tartózkodó, társával italozó sértetthez. A sértett mobiltelefonján éppen hívást fogadott, az eszközt a beszélgetés végeztével az asztalra tette, majd mellé helyezte másik telefonját is. A vádlott a férfit felszólította a mobiltelefonok részére történő átadására, kilátásba helyezve erőszak alkalmazását. Mivel a sértett a követelésnek nem engedett, a vádlott bántalmazni kezdte a sértettet, az arcára és fejére mintegy 15 alkalommal ököllel ütéseket mért, majd a padra visszaülő sértettet arcon is rúgta, térdelte. A sértett a földre csúszott, mire a vádlott a jelen lévő két másik személy közbelépését követően felhagyott a bántalmazással.
A sértett ekkor felállt és próbálta a helyszínt elhagyni, azonban a vádlott utána ment, ismét bántalmazni kezdte, aminek hatására a sértett átadta egyik mobiltelefonját, míg a másik, az asztalon felejtett eszközért a terhelt visszament és azt is magához vette.
A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos testi sérüléseket szenvedett.
Ehhez az ügyhöz egyesítette a bíróság a súlyos testi sértés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyet, melynek vádirati tényállása szerint a vádlott és testvére 2022. januárjában az esti órákban áthívták magukhoz a sértettet azzal, hogy beszélni szeretnének vele majd megkínálták itallal. Ezt követően szóváltásba keveredtek, melynek során a vádlott egy alkalommal megütötte a sértett arcát, amelytől az elesett, majd miután felállt, elhagyta az ingatlant. A terhelt és testvére követték a férfit az utcára, ahol a vádlott többször ököllel megütötte őt, kirúgta alóla mindkét lábát majd az így földre került sértettet a fején ököllel ütve tovább bántalmazta. Ennek a vádlott testvére vetett véget, aki a férfit végül hazavitte. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az eljárás befejezése nem várható.
Az eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat szíveskedjenek az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15 órájáig, illetve hétfői eljárási cselekmény esetén az azt megelőző pénteki munkanap 12 órájáig az mctsz.sajto@birosag.hu e-mail címen bejelenteni. Kérjük közöljék a médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is.