Ítélethirdetés hamis vád és bűnpártolás ügyében

A Kecskeméti Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a 43 éves sümegi férfinak (I.r. vádlottnak) és 42 éves nőnek (II.r. vádlottnak) az ügyében, akikkel szemben hamis vád, valamint bűnpártolás miatt emelt vádat a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség.

 

Az ügy lényege szerint a vádlottak élettársi kapcsolatban éltek.  Az I.r. vádlott a 2018. február 5. napján kelt beadványában több valótlan állítást is tett egy - a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztályán bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult - büntetőeljárásban (az ún. „Czeglédy ügyben”). A beadványt 2018. február 8-án elektronikus úton elküldte a Csongrád Megyei Főügyészségnek, majd ugyanezen a napon, ugyanezen tartalommal a Legfőbb Ügyészségnek, majd végül 2018. február 12-én az Országos Rendőr- főkapitányságnak és a Terrorelhárítási Központnak.

 

Az I.r. vádlott ezekben a beadványaiban valótlanul állította, hogy a fenti büntetőügy két gyanúsítottja a házi őrizetük meghosszabbítása előtt „Németországba kíván távozni, azért, hogy kivonja magát az eljárás alól”. A beadványok valótlanul tartalmazták, hogy a szökéshez a fenti büntetőügy másik gyanúsítottja „anyagi támogatást” 5-5 millió forint összegben nyújtott. Az I.r. vádlott - beadványokban írt - állításai szerint, ugyanez a gyanúsított biztosította volna a németországi munkát és a szállást is a részükre. Valótlanul állította a beadványaiban azt is, hogy a szökéshez már a szükséges okiratokat előkészítették, egy gépkocsi, mobiltelefon, valamint egy lőfegyver is a szökevények rendelkezésére áll. A beadványok szerint, a fenti (a szökést segítő) gyanúsított mindezzel azt kívánta elérni, hogy az általa vezetett bűnszervezetben meghatározó szerepet játszó két gyanúsított ne tegyen vallomást, illetve vonja vissza a már megtett vallomását.

 

A bejelentésben tett tényállításokat a Csongrád Megyei Főügyészség alkalmasnak találta közokirat hamisítás bűntette, közokirat hamisítás előkészületének vétsége, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette gyanújának megállapítására és a nyomozás lefolytatása iránt intézkedett. Később azonban a nyomozóhatóság az így indult eljárást megszüntette, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése.

 

A nyomozóhatóság több alkalommal házkutatást tartott a vádlottak lakóhelyén, majd az I.r. vádlottat gyanúsítottként hallgatta ki hamis vád bűntette miatt. Amikor a II.r. vádlott erről tudomást szerzett, valótlanul azt állította, hogy az I.r. vádlott terhére rótt bűncselekményeket ő követte el.

 

A bíróság az I.r. vádlottat hamis vád bűntette, míg a II.r. vádlottat bűnpártolás vétsége miatt bűnösnek mondta ki. Az I.r. vádlottat 1.000.000 forint, míg a II.r. vádlottat 168.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

 

Az ítélet nem jogerős.

 

Kecskemét, 2025. július 8.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya