Rablás bűntette

Ügy tárgya
rablás bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
B.122/2025
Tárgyalás helyszíne
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló
I. emelet 122. tárgyaló
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Kecskeméti Járásbíróság

A vádirat szerint a sértett 2024 júliusában interneten keresztül eladásra hirdette az autóját. A hirdetésre még aznap jelentkezett a vádlott (egy 25 éves szegedi férfi). A két férfi Tiszakécskén találkozott, ahol a gépjármű megtekintése után megállapodtak abban, hogy ha a vádlott a próbakör során mindent rendben talál a gépjárműben, megvásárolja azt. A felek még a vételárban is megegyeztek.
Ezután az autóval próbakörre indultak, a gépjárművet a vádlott vezette, mellette utazott a sértett. Menetközben a vádlott jelezte, hogy zajt hall a bal hátsó kerék irányából. Ezt a hangot azonban a sértett nem hallotta, ezért félreálltak. A vádlott mondta a sértettnek, hogy nyissa ki az ajtót, és hallgassa meg a zajt. A sértett erre a gépjármű jobb első ajtaját kinyitotta, ekkor azonban a vádlott kilökte az autóból, majd nagy sebeséggel elhajtott a helyszínről. A sértett a betonútra esett, sérülése azonban nem keletkezett.
A rendőrség a gépkocsit és a vádlottat még aznap megtalálta, így a rablással okozott kár megtérült.

Az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Megjegyzés: A bíróság az ügyben előkészítő ülést tart.

A tárgyalóterem befogadóképességére tekintettel az előzetes sajtóregisztrációt (sajtoregisztracio_bacs@birosag.hu) követően, az előkészítő ülésen a sajtó képviseletében legfeljebb 8 fő vehet részt.

Egyéb információ

Dr. Sárközy Szabolcs
sajtószóvivő
telefonszám +36-20-3730790
e-mail cím sarkozysz@birosag.hu