Az Országos Bírósági Hivatal első alkalommal hirdette meg idén az Országos Pervezetési Versenyt, ahol bírósági fogalmazók és titkárok mérhették össze tudásukat egy tárgyalás szimulálásával a szakmai hallgatóság és a zsűri előtt. A regionális elődöntők után 6 csapat jutott az országos döntőbe, ahol szerepkártyákat kellett húzniuk, melynek segítségével egy-egy tárgyalást játszottak el. 

Január utolsó péntekén megrendezett döntőben a  Miskolci Törvényszék bírósági fogalmazója, dr. Tóthné dr. Majoros Tünde polgári ügyszakos „bíróként” első helyezést ért el, elhozta a „Legjobb Bíró 2019.” üvegdíját, egyben a  győztesnek járó Vándorkupát. Interjúnkban a győztest a felkészülésről, a verseny menetéről kérdeztünk: 

- Hogyan lehet felkészülni egy pervezetési versenyre?
Dr. Tóthné dr. Majoros Tünde: Magától értetődő volt az elsőfokú eljárási szabályok alapos ismerete, felidézése, elmélyítése, amelyre délutánonként, esténként volt időm. Bár sötétben tapogatóztunk – főleg a regionális forduló előtt, amikor még semmilyen tapasztalatunk nem volt – utólag azt gondolom, jó stratégia volt, hogy a felkészülésemet segítő miskolci bírákkal a jogeseten keresztül igyekeztünk végiggondolni azokat az anyagi és eljárásjogi kérdéseket, lehetséges buktatókat, amelyek a játékmesternek is „eszébe juthatnak”.  A játékakta birtokában már a konkrét ügyre tudtunk fókuszálni: valóságos helyzet volt, tudtam, hogy két tanút idézett a bíróság, az ő meghallgatásukra kerül sor. A felek indítványának ismeretében kérdésekkel készültem és végiggondoltam, hogy a bizonyítás a nyilatkozatok tükrében milyen eredményre vezethet. Három döntési alternatíva körvonalazódott.
 
- Mi jelentette a legnagyobb kihívást?
Dr. Tóthné dr. Majoros Tünde: A felek, tanúk, egyéb résztvevők tárgyalótermi nyilatkozatai, viselkedése, vagyis a szerepkártyákra való szakmailag és emberileg is leghelyesebb reakció. Számtalan váratlan fordulattal álltak elő a szereplők, amelyekre jogi és emberi válaszokat is kellett adni. Számomra újdonság volt diktafont tartani a kezemben és jegyzőkönyvet diktálni, de úgy érzem, hogy a beosztás szerinti bírák mellett eltöltött idő alatt akaratlanul is elsajátítja az ember ezeket a készségeket. Nem tette könnyebbé a helyzetet a nagyszámú hallgatóság, a hét fős zsűri jelenléte és a két kamera sem.

- Voltak-e „meglepő fordulatok” a verseny során?
Dr. Tóthné dr. Majoros Tünde: Önmagában a tanúvallomások is tartogattak meglepetéseket, ezek olykor releváns információk voltak, amelyek a bizonyítás eredményére hatottak, olykor pedig kifejezetten a vakvágányra futás lehetőségét hordozták magukban. A tanúk életszerű viselkedése is reakcióért kiáltott: mederben tartani a kérdésekre adott feleleteket, megfelelően kezelni az eltúlzott költségigényt, köznyelvre fordítani például a hozzátartozó és a kamat fogalmakat.
A legváratlanabb annak a személynek a fellépése volt, aki a tárgyalás kezdetén hallgatóságként lépett a tárgyalóterembe és hosszas kikérdezés után sem merült fel bármilyen kétely azzal kapcsolatban, hogy bent maradhasson és végighallgassa az eseményeket. Az egyik tanúvallomás kellős közepén azonban egy telefonnal a kezében felpattant és a sajtó képviselőjeként mutatkozott be. Igazolványt nem tudott felmutatni, így hallgatóságként bent maradhatott, de hangfelvételt nem készíthetett. A legnehezebb az volt, hogy a tárgyalás hátralévő részében ne arra gondoljak és azon rágódjak, vajon helyesen ítéltem-e meg a helyzetet.

- Milyen tapasztalatokkal gazdagodott?
Dr. Tóthné dr. Majoros Tünde: Önmagamról kaptam egy képet: alkalmas vagyok-e arra, amit hivatásomként választottam.  Erre nem lett volna lehetőségem a verseny nélkül az életpályának ezen a kezdeti mérföldkövénél. A szervezők ígérete szerint megkapjuk a jegyzőkönyv leírt változatát és a videófelvételek is megtekinthetőek lesznek. Már most is van sok olyan pillanat az emlékezetemben, amelyeket szívesen látnék leírva, szívesen néznék vissza: vajon jól oldottam-e meg az adott helyzetet.

 -Milyen haszna van egy ilyen megmérettetésnek?
Dr. Tóthné dr. Majoros Tünde: A két napos rendezvényen sok időnk volt új ismeretségeket kötni más törvényszéken dolgozó kollégákkal, sokat beszélgettünk – nem csak a versenyről, hanem alapvetően a bírósági munkáról. Jó érzés volt megtapasztalni a hasonlóságokat és azokat az olykor ránk, Miskolci Törvényszéken dolgozókra nézve pozitív különbségeket is, amelyet a mindennapokban talán fel sem ismerünk.Személy szerint pedig bízom benne, hogy a hidegvérről, kreativitásról és spontaneitásról megszerzett tapasztalatokat be tudom majd építeni a majdani munkavégzésembe.