Zalaegerszegi Törvényszék - lövöldözés

Szervezeti egység
Zalaegerszegi Törvényszék
A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró büntetőtanácsa helybenhagyta az első fokon hozott ítéletet azzal a vádlottal szemben, aki a zalaegerszegi Penny áruháznál történt lövöldözés kapcsán került bíróság elé.
 
A vádlott 2015. január 15-én 06:30-kor érkezett autóval a zalaegerszegi Penny áruház elé, hogy két ismerősét hazaszállítsa. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság beosztottjai - mivel felmerült a gyanú, hogy a gépkocsi vezetője bűncselekményt (betöréseket) elkövető személyeknek akar segíteni - intézkedni akartak a vádlottal szemben. A nyakában szolgálati jelvényt viselő két rendőr „Állj! Rendőrség!” felkiáltással indult a vádlott által vezetett kocsi felé. A vádlott ezt észlelve először tolatva indult el, amely manőver során az éppen a jármű mögé érkező harmadik rendőr - akit egy fához szorított, így a kocsi - kénytelen volt a hátsó karosszériára tenyerelni, hogy el ne üsse a gépjármű. Társa eközben újabb rendőri felszólítás közben a hátsó ajtót nyitotta fel, ám a kocsi nagy sebességgel megindult, s magával rántotta, húzta a rendőrt mintegy 3-4 méteren át.
 
Észlelve a történteket az egyik rendőr elővette a szolgálati fegyverét és a gépkocsi feltartóztatása, valamint a társai testi testi épségét veszélyeztető helyzet miatt összesen 6 lövést adott le a kocsira. Egy lövés a bal első ajtót, egy a kocsi bal oldali A-oszlopát, egy pedig a kerekét érte.
 
A vádlott ekkor sem állt meg, elhajtott, s később Nagykanizsa határában fogták el a rendőrök.
 
2015. december 11-én a Zalaegerszegi Járásbíróság első fokon, akkor még nem jogerősen hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, valamit közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, s mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül 3 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, 2 évre pedig a járművezetéstől. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, így került a Zalaegerszegi Törvényszék elé, amely 2016. április 12-én helybenhagyta az első fokon született döntést, nem fogadva el a vádlott azon védekezését, hogy a rendőrök intézkedése nem volt egyértelmű, illetve a rossz látási viszonyok is nehezítették a körülmények felismerését és mérlegelését.  A másodfokú ítélet indokolása során elhangzott: az első fokon eljáró bíróság megalapozott döntést hozott, s a vádlotti védekezést tartalmilag és jogilag is magas színvonalon cáfolta meg. 
 
Az ítélet jogerős.
 
Zalaegerszeg, 2016. április 12.