Zalaegerszegi Törvényszék - Elmaradt nyilvános ülés
Beküldés dátuma
2017.01.05. - 15:46
Szervezeti egység
Zalaegerszegi Törvényszék
Elmarad a 2017. január 6. napjára a Zalaegerszegi Törvényszék elé kitűzött másodfokú nyilvános ülés azon vádlottakkal szemben, akik magukat idős emberek rokonának kiadva csaltak ki pénzt vasi és zalai sértettektől.
A vádlottak 2013-ban elhatározták: úgy jutnak pénzhez, hogy Zala és Vas megye kistelepülésein élő idős, egyedülálló személyeket hívnak fel telefonon, s magukat az idősek rokonának kiadva pénzt, illetve értéktárgyakat szereznek a sértettektől. A telefonokat többnyire a II. rendű szombathelyi vádlott bonyolította, személyleírást adva az I. rendű vádlottról, mondván ő fog érkezni a pénzért. Több esetben balesetre, betegségre, tartozásra hivatkozva kérték az idős ”rokon” segítségét, akivel azt is közölték, ne szóljon másnak, mert nem szeretnék, ha a család tudna a dologról. Azért, hogy ne legyen idő ellenőrizni a történetet, a telefonok után viszonylag hamar megjelent az I. rendű vádlott, aki magával vitte az előzetesen kért pénzt, illetve az ékszereket. Az I. rendű vádlott néha taxival, más esetben pedig a III. rendű vádlottal együtt – több esetben bérelt - autóval érkezett a helyszínekre.
A vádirat 23 vasi, illetve zalai elkövetést tartalmazott. A sértettek 70-94 év közöttiek voltak, de a nyomozás során nem derült ki, mi alapján választották ki a vádlottak éppen őket.
A vádlottak néhány 10 ezer forinttól milliós nagyságrendig kértek az idős emberektől pénzt, de akinek - megítélésük szerint - kevés készpénze volt, attól aranyékszereket is elfogadtak. Az így szerzett összegeket a vádlottak egymás között felosztották, illetve felélték.
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2016. március 8. napján hozott I. fokon ítéletet az ügyben, s az I. és a II. rendű vádlottakat 10 rendbeli társtettesként - ebből 1 esetben folytatólagosan - elkövetett csalás bűntettében, 4 rendbeli társtettesként elkövetett csalás vétségében, 7 rendbeli társtettesként elkövetett csalás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Az I. rendű vádlottat 4 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, a II. rendű vádlottat - az ő terhére a fentiek mellett még egy kísérleti szakban maradt csalás bűntettét is megállapította a bíróság - három hónappal kevesebb, 4 év 3 hónap börtönre ítélte, s mindkettőjüket 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A III. rendű vádlottat 3 évre felfüggesztve 2 év börtönre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság, amely több mint 3 millió forint értékben kártérítésre is kötelezte a vádlottakat egyes sértettek javára
Az ítéletről itt olvashat bővebben:
Az ügyész és a III. rendű vádlott tudomásul vette az első fokon született ítéletet. Az I. és II. rendű vádlottak és védőik fellebbeztek, így került az ügy másodfokon a Zalaegerszegi Törvényszék elé, ahol három tagú bírói tanács hoz döntést.
A törvényszék viszont az Alkotmánybíróság 21/2016. (XI.30) AB számú határozatában foglaltakra figyelemmel kizárási okot jelentett be. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanis alkotmányos követelmény, hogy a büntetőügyben „ne vegyen részt olyan bíró, aki az eljárás bármely korábbi szakaszában, így akár a nyomozás során bíróként járt el”. Vagyis a 3 tagú másodfokú tanácsban nem járhat el olyan bíró, aki az elsőfokú nyomozási bíró által hozott végzéseket - pl. előzetes letartóztatás elrendelése, meghosszabbítása – bírált felül. Miután jelen ügyben a törvényszék bírái közül ilyen ügyekben szinte mindenki eljárt, ezáltal nem lehetséges háromtagú tanács alakítása.
A törvényszék kizárásáról a Pécsi Ítélőtábla fog dönteni.
Zalaegerszeg, 2017. január 05.
Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóiroda