Veszprémi Törvényszék – Letartóztatásban az emberkereskedelmet és kényszermunkát kitervelő gyanúsítottak

Szervezeti egység
Veszprémi Törvényszék

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a két román állampolgárnak, akikkel szemben emberkereskedelem és kényszermunkára irányuló előkészület bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A korábban 20 évig Amerikában élő sértett 2020-ban ismerkedett meg Miamiban az egyik gyanúsítottal, akivel rövid ismeretség után a kapcsolat megszakadt. 2023-ban a sértett az akkor már beteg férjével Magyarországra költözött, és a férje résztulajdonában lévő balatonfüredi lakóházban éltek. A sértett férje 2025 februárjában elhunyt, melyet követően a sértett pszichés állapota annyira leromlott, hogy azóta állandó pszichiátriai kezelésre szorul, amely miatt ideiglenes gondnokság alá helyezésére is került sor. Az egyik gyanúsított, aki ekkor már Romániában élt, 2025. elején tudomást szerzett a sértett férjének haláláról és arról is, hogy a sértett nagyobb összegű, mintegy havi 1-2 millió forint özvegyi nyugdíjra lesz jogosult, illetve visszamenőleg mintegy 8 millió forintot is fog kapni az amerikai államtól. A férfi ekkor elhatározta, hogy rendszeres előny megszerzése céljából a gondnokság alatt álló, folyamatosan pszichiátriai kezelést igénylő, önálló életvitelre alkalmatlan sértettet, akinek abban az időben mindössze a jövedelme havi 22 400 forint munkanélküli segély volt, megélhetését biztosító munka és lakhatás felajánlásával Romániába csalja, és a későbbiekben megszerezze a nyugdíját is. Ennek megvalósítása érdekében üzenetküldő alkalmazáson keresztül felvette a sértettel a kapcsolatot, majd meg is látogatta őt, miután pedig megbizonyosodott az információk hitelességéről, Romániába visszatérve szándékát közölte a másik gyanúsítottal, aki a bűncselekmény elkövetésére vállalkozva a tulajdonában lévő személygépkocsival Balatonfüredre szállította társát, hogy a tervüknek megfelelően a sértettet hamis ígéretekkel megtévesztve magukkal vigyék Romániába. A sértett a gyanúsítottak ajánlatát elmondta ideiglenes gondnokának, aki közölte, hogy nem járul hozzá, hogy a sértettet külföldre vigyék, és amennyiben az ő engedélye nélkül kerülne erre sor, a rendőrséget értesíteni fogja. 

Ezt követően a gyanúsítottak összevesztek, melynek eredményeként rendőri intézkedésre került sor velük szemben, így az általuk eltervezett cselekmény megvalósítása meghiúsult.

A bíróság a gyanúsítottak letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye, a bizonyítás megnehezítésének, valamint az előkészített bűncselekmény véghezvitelének megakadályozása érdekében látta indokoltnak.

A végzés az egyik gyanúsított esetében véglegessé vált, míg a másik gyanúsított fellebbezést jelentett be, így vele szemben nem végleges a döntés, másodfokon a Veszprémi Törvényszék jár el. A fellebbezésnek a végzés végrehajtására nincs halasztó hatálya, így a gyanúsított a másodfokú döntésig letartóztatásban marad.

Veszprém, 2025. július 10.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály