Veszprémi Törvényszék – Felfüggesztett börtönbüntetés az okmányok nélkül a hatóságokat megtévesztve közlekedő férfinak
A Veszprémi Törvényszék helybenhagyta az Ajkai Járásbíróság azon ítéletét, mellyel 9 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 49 éves ajkai férfit, aki azt állította, hogy elvesztette osztrák vezetői engedélyét, abból a célból, hogy a korábban elkövetett bűncselekmény miatt elvett magyar vezetői engedélye ellenére a közutakon gépjárművel közlekedjen.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott ellen 2021-ben büntetőeljárás indult, amely során a nyomozó hatóság gyanúsítotti kihallgatását foganatosította és terhére egyéb bűncselekmény mellett a bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségének elkövetését rótta. A vádlott ezt követően megjelent a kormányablaknál, ahol bejelentette, hogy tartózkodási helyét Magyarországra helyezte át, ezért kezdeményezte osztrák vezetői engedélyének magyar vezetői engedélyre történő cseréjét. Jegyzőkönyvbe foglaltan akként nyilatkozott, hogy rendelkezik magyar vezetői engedéllyel, valamint, hogy osztrák vezetői engedélyét nem tudja átadni, mert azt elvesztette, azt leadja a járási hivatalban, amennyiben megtalálja. A vádlott magyar vezetői engedélyét a járási hivatal körülbelül egy hónappal később visszavonta, egyidejűleg a vádlottal szemben bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt indult eljárás befejezéséig elrendelte a vezetési jogosultság szünetelését, a vádlott a magyar vezetői engedélyét a járási hivatalnál leadta.
A vádlott nem veszítette el az osztrák okmányát, annak magyar vezetői engedélyre történő cseréjének és elveszettként történő bejegyzésének célja, hogy a visszavont magyar okmány hiányában vezetői jogosultságát a birtokában lévő osztrák okmánnyal igazolhassa, melyre sor is került. A vádlottal szemben két alkalommal is rendőri intézkedésre került sor, melyek során vádlott vezetési jogosultságát az osztrák vezetői engedéllyel igazolta.
A vádlott azon valótlan jegyzőkönyvi nyilatkozata alapján – mely szerint az osztrák vezetői engedélyét elveszítette – az okmány státuszát a járási hivatal érvénytelenített, elvesztett státuszra módosította az engedély-nyilvántartásban. Az engedély-nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.
A vádlott valótlanul nyilatkozta azt a hatóság előtt, hogy külföldi okmányát elveszítette, ilyen módon közreműködött abban, hogy valótlan tényt foglaljanak közokiratba (jegyzőkönyv, engedély-nyilvántartás).
Az ítélet jogerős.
Veszprém, 2025. július 10.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály