Tatabányai Törvényszék - Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettében született ítélet
Az Esztergomi Járásbíróság a 2023. január 17-én tartott tárgyaláson szexuális erőszak bűntette ügyében hozott ítéletet.
A 2007-ben született sértett édesanyja 2018 februárjában meghalt, a sértettet ezt követően édesapja nevelte két testvérével együtt. A sértett rendszeresen átjárt a vádlotthoz, mivel a két család jól ismerte egymást.
A sértett megkérte a vádlottat, hogy az ő telefonján internetes közösségi oldalakat, üzenetküldő alkalmazást használhasson. A sértett korábban meztelen fényképfelvételeket készített saját magáról, melyet egyik ismerősének az alkalmazás segítségével elküldött. Mivel a sértett a vádlott telefonján is belépett a saját fiókjába, így a vádlott számára is elérhetővé vált az.
A vádlott a mobiltelefonján a fotót megtalálta, majd a sértettel közölte, hogy ezeket a képeket meg fogja mutatni az édesapjának, hogyha nem engedi, hogy simogassa a mellét és nemi szervét. A vádlott először 2019. szeptember 29-én, amikor a sértett a 12. életévét még nem töltötte be, majd e naptól 2020 júniusáig heti rendszerességgel, nemi vágyának felkeltése céljából simogatta a sértett mellét és a nemi szervét, illetve előfordult, hogy a vádlott megkérte a sértettet, hogy az ő nemi szervét is fogja és simogassa, aminek a sértett eleget tett.
A bíróság a vádlottat 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és a védője felmentésért, enyhítésért jelentett be fellebbezést, az ügyész 3 napot tartott fenn a jognyilatkozat megtételére.
2023.01.18.