Tatabányai Törvényszék - Két férfit is megszúrt késsel egy nő, ügyében ítéletet hozott a bíróság

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. március 22-én tartott nyilvános előkészítő ülésen, testi sértés bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt, 2 év 3 hónap börtönbüntetésre, valamint mellékbüntetésként 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki az élettársát, majd egy másik férfit is megszúrt egy konyhakéssel. Az ítélet jogerős.

A megállapított tényállás szerint a nő az élettársával együtt egy tatabányai bérlakásban lakott, köztük gyakoriak voltak a veszekedések, melynek során a nő többször is azzal fenyegette meg a férfit, hogy meg fogja szurkálni. Az ittas vádlott 2022. január 12-én este a konyhában egy 20 cm pengehosszúságú kést vett magához, majd az ágyban fekvő férfi arcát minden előzmény nélkül ököllel több alkalommal megütötte, ezután a sértett jobb kezét és bal felkarját többször megszúrta. A sértettnek emiatt szem körüli bevérzése, kezén és karján szúrt-vágott sebei keletkeztek, valamint eltörött az orrcsontja.
A vádlott 2022. március 29-én a lakásban 2 férfivel együtt italozott. A nő a konyhába ment, magához vett egy 14 cm pengehosszúságú kést, és a szobába visszatérve – pontosan nem ismert okból – a franciaágyon ülő egyik férfi bal lábának térd feletti részét egy alkalommal megszúrta. A férfi ekkor felállt, és a lakásból távozni akart, azonban a nő követte, és az előszobában a sértett jobb vállát egy alkalommal szintén megszúrta. A sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

Tatabánya, 2023. március 22.

Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály