Tatabányai Törvényszék – Ismerősét lőtte meg egy férfi Tatabányán, letartóztatását meghosszabbította a bíróság

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. szeptember 15. napján kihirdetett végzésével, az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben 2 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki az ismerősét meglőtte egy gázriasztófegyverrel, majd egy késsel is megszúrta. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén, a bizonyításhoz szükséges nyomozati cselekmények eredményességének meghiúsítására, megnehezítésére, veszélyeztetésére törekedne a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, így a letartóztatás meghosszabbítása indokolt. A végzést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a védő az ülésen nem volt jelen. 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított és a sértett ismerősök. A gyanúsított 2023. március 16-án Tatabányán, a Baromállás dűlőben sétált, amikor összetalálkozott a sértettel és annak élettársával. A gyanúsított elővett egy gázriasztófegyvert, mellyel kb. 1 méter távolságból több alkalommal rálőtt a sértettre. A lövések a férfi fejét és a védekezésül felemelt bal kezét érték. A sértett a lövések hatására a földre esett, majd a gyanúsított a ruházatából elővett egy 16 cm pengehosszúságú kést, mellyel több alkalommal megszúrta a sértettet. Az egyik szúrás elérte a sértett tüdejét, ezzel légmellet okozott neki, mely az elsődleges orvosi vélemény alapján életveszélyes sérülés.

Tatabánya, 2023. szeptember 15.

Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály