Tatabányai Törvényszék - Garázdaság bűntette ügyében született ítélet

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. november 30-án tartott előkészítő ülésen, garázdaság bűntette miatt indult ügyben, a vádlottat 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítéletet a vádlott tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel az ügyész végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás érdekében fellebbezést jelentett be. 

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2021. február 6-án 19 óra 30 perc körül egy tatabányai hajléktalan szálló előtti utcaszakaszon minden ok nélkül kiabálni kezdett és verekedni hívta a szálló udvarán tartózkodó sértettet. A sértett a kihívást elfogadva az utcára ment, ahol összeverekedtek, ököllel ütötték egymást. A verekedés során a vádlott megütötte a sértett homlokát és orrát, melynek következtében a sértett a homlokán zúzódást és orrcsonttörést szenvedett el. A vádlott és a sértett a verekedést abbahagyta, majd a vádlott az otthonába távozott, azonban húsz perc múlva feldúltan visszatért a szállóhoz kezében egy fejszével, és már messziről kiabálta a sértett felé, hogy „Eltörted az orromat, ezért megdöglesz, megöllek te kutya!” A sértett az utcán menekült a vádlott elől, aki a fejszét emelgetve szaladt utána. Amikor a vádlott utolérte, a fejszével többször felé ütött. A sértett az ütések elől elhajolt, illetve egy alkalommal az ütés a felkarját eltalálta, sérülést azonban nem okozott. A sértett ismét futni kezdett, miközben a férfi a fejszével szaladt utána és megöléssel fenyegette. A sértettnek az utca végén lévő romos területen sikerült elbújni.
 
A sértettet a bíróság elkülönült eljárásban vonta felelősségre a vádlottnak okozott orcsonttörés miatt, és ezért őt 3 hónap, végrehajtásában 1 év 3 hónapra felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. 

Tatabánya, 2022. november 30.

Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály