Tatabányai Törvényszék - Fiatal lányt próbált szexuális cselekményre kényszeríteni egy férfi

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

Szexuális kényszerítés bűntette miatt indult ügyben, előkészítő ülésen hozott ítéletet egy 50 éves férfivel szemben az Esztergomi Járásbíróság. A bíróság a vádlottat 2 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. A bíróság megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. 

A megállapított tényállás szerint a sértett és a barátnője – 18 éven aluli kiskorúak - a késő esti órákban egy dorogi szórakozóhelyre mentek, ahol a vádlott eseti jelleggel biztonsági őr feladatokat látott el.  A vádlott beengedte őket a szórakozóhelyre, majd a kiskorúak bizalmába férkőzött és felajánlotta, hogy aludjanak a lakásában. A két lányt otthonába kísérte, megmutatta a szobákat és közölte, hogy ő majd hazatérése után egy másik szobában fog aludni.
A vádlott ittas állapotban a hajnali órákban hazatért, ahol a sértett mellé feküdt az ágyba, majd nemi vágyának felkeltése céljából mellé simult. Miután a sértett eltolta magától, a férfi a sértett mellét kezdte simogatni, amit a lány igyekezett megakadályozni. A vádlott ezután a sértett fehérneműjét próbálta lehúzni és több alkalommal ruhán keresztül és anélkül a nemi szervéhez ért, majd a saját nemi szervéhez próbálta tenni a sértett kezét. A lány folyamatosan tiltakozott a vádlott erőszakos magatartása ellen. A másik lány felébredt és látva a vádlott cselekményét, kinyitotta a bejárati ajtót, majd intett a lánynak, hogy hagyják el a lakást, amit a férfi ittassága révén nem tudott megakadályozni.

Az ítéletet nem jogerős, az ügyész 3 napot tartott fenn a jogorvosi nyilatkozat megtételére, a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Tatabánya, 2023. május 8.

Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály