Tatabányai Törvényszék - Életfogytig tartó fegyházbüntetés emberölés bűntette ügyében
A Tatabányai Törvényszék a 2023. január 23-án tartott, nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet.
A megállapított tényállás szerint a vádlott korábbról ismerte a sértettet, vele több alkalommal együtt italozott a sértett tatabányai kertjében.
A vádlott 2019. május 20-án 15:17 és 20:30 között megjelent a sértett kertjében található bódéban és ismeretlen okból bántalmazta az ittas állapotban lévő sértettet, testszerte, több alkalommal ököllel ütötte, rúgta a sértett fejét, megtaposta a mellkasát, a nyakát. Ezt követően a vádlott a földön fekvő, még életben lévő sértett ruházatában lévő 8000 forint értékű mobiltelefonját eltulajdonította, majd elhagyta a helyszínt.
A vádlott 2019. május 21-én hajnalban visszament a sértett kertjébe, majd a bódéban a holtan fekvő sértettől eltulajdonította a sértett műanyag táskáját, a rövidnadrágját, valamint az alsónadrágját, ezt követően a kertből hátulról, az erdőn keresztül távozott.
A bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és folytatólagosan elkövetett kifosztás bűntette miatt, mint különös visszaesőt – halmazati büntetésként - életfogytig tartó fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, hogy a vádlott legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott enyhítésért, a védő elsősorban az emberölés bűntette alól felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést.
Tatabányai, 2023. január 23.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály