Tatabánya Törvényszék - Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki az esztergomi vasútállomáson követett el rablást
Az Esztergomi Járásbíróság a 2023. január 13-án tartott ülésen, rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinek, aki az esztergomi vasúállomáson követett el súlyos bűncselekményeket. A bíróság álláspontja szerint a bűnismétlés veszélye miatt a letartóztatás indokolt. A végzés végleges.
Az indítvány szerint a bajai férfi 2023. január 10-én 22 óra 35 perc körüli időben az esztergomi vasútállomás területén ittas állapotban pénzt és cigarettát kért a sértettől, aki ezt elutasította. A férfi ekkor a sértett zsebéből kivette a mobiltelefont, valamint az annak tokjában lévő bankkártyát. A sértett észlelte az eltulajdonítást, a gyanúsított után ment, és felszólította a telefon visszaadására. Ekkor a gyanúsított azért, hogy a mobiltelefont megtartsa, háromszor megütötte sértettet, aki nyolc napon belül gyógyuló koponya és arc zúzódást szenvedett el.
A gyanúsított ezután a vasútállomás parkolójában a gépjárműbe éppen beszálló másik sértettet arra kérte, vigye őt el valahová. A sértett ezt megtagadta, ezért a gyanúsított a gépjárműre ráütött. A sértett ekkor a gépjárműből kiszállt, hogy számon kérje a gyanúsítottat, a férfi azonban többször megütötte őt. A sértettnek több sérülése keletkezett, többek között bordatörést és karcsonttörést szenvedett.
A gyanúsítottal szemben már van folyamatban nyomozás súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt.
A bíróság döntése jogerős.
Tatabánya, 2023. január 13.
Tatabánya Törvényszék Sajtóosztály