Szombathelyi Törvényszék - Felmentés halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben
A Sárvári Járásbíróság bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben.
A vád szerint 2021 augusztusában, a 88-as számú főúton egy balra ívelő kanyart követően elveszítette uralmát gépjárműve felett és letért a kavicsos útpadkára. A sofőrnek sikerült visszakormányozni az autót az úttestre, azonban átsodródott a szemközti forgalmi sávba és összeütközött egy ott közlekedő másik gépkocsival.
A baleset következtében a vádlott által vezetett személygépkocsi egyik utasa a helyszínen az életét vesztette, a másik két utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos, illetve maradandó sérüléseket szenvedett el.
A bírósági eljárásban kirendelt igazságügyi műszaki szakértő szakértői véleménye alapján megállapítást nyert, hogy a balesetet műszaki hiba, és nem a vádlott mulasztása okozta, így az ügyben felmentő ítélet született, amely jogerős.
Szombathely, 2023. május 19.
Szombathelyi Törvényszék Sajtóosztály