Szekszárdi Törvényszék – Tárgyalás az „unokázós csalók” ügyében
A Szekszárdi Járásbíróság folytatta az „unokázós csalók” néven elhíresült büntetőügyben a tárgyalást.
A vád szerint egy sajókazai férfi, aki az Egyesült Királyságban élt, elhatározta, hogy „unokázós csalás” néven ismertté vált bűncselekmények elkövetésével biztosítja megélhetését. Ennek érdekében egy olyan bűnszervezetet hozott létre, amelyet ő maga irányított külföldről, míg a Magyarországon élő, az utasításai szerint eljáró, vele rokoni kapcsolatban álló személy szervezte be a magyarországi további bűnelkövetőket, az úgynevezett futárokat.
Elkövetési módszerük az volt, hogy a bűnszervezetet vezető férfi Magyarországon élő, idős, egyedülálló személyeket hívott fel a sértettek vezetékes telefonján. Magát jellemzően a sértett közeli hozzátartozójának, fiának, unokájának adta ki, és azt állította, hogy a sértett hozzátartozója személyi sérüléssel járó autóbalesetet okozott, amely során nagy értékű kár keletkezett, illetve gyermek sérültje is van a balesetnek. Az időskorú sértettek szeretteikért érzett aggódalmát kihasználva a telefonáló nagyobb összegű készpénzt kért a sértettektől azért, hogy rendezni tudja a balesettel okozott kárt. Miután a sértetteket sikerült megtéveszteni, a szervezet vezetője felhívta a korábban beszervezett magyarországi futárokat, akik a sértettek címére mentek, és magukat a sértett hozzátartozójának, barátjának kiadva átvették a kicsalt pénzösszegeket. A pénz felét a futároknak az Egyesült Királyságban élő vezetőnek kellett eljuttatniuk, míg a másik feléből a magyarországi elkövetők részesültek.
Az eredeti vád szerinti bűncselekményekben az elsőrendű vádlott futárként, a másodrendű vádlott barátnő pedig kísérőként vett részt, mivel minden esetben együtt utaztak a megadott címekre és összesen négy időskorú sértettől vettek át több százezer forint készpénzt, ezzel összesen mintegy 2.000.000 forint kárt okozva a sértetteknek. A III. rendű vádlott – tudva a vádlott-társai szándékáról – egy alkalommal sofőrként nyújtott segítséget a bűncselekmény elkövetéséhez.
A járásbíróság a II. és III. rendű vádlottak tekintetében, akik a cselekményt beismerték, korábban már ítéletet hozott, az ügyet pedig a futár elsőrendű vádlott vonatkozásában folytatta, aki a bűncselekmény elkövetését tagadta.
Időközben az Egyesült Királyságból kiadatásra került a bűnszervezet irányítója, aki ellen az ügyészség szintén vádat emelt az előbbi négy, illetve még további két hasonló bűncselekmény miatt. Ellene jelenleg az ország több pontján is vádat emeltek ugyanilyen „unokázós” csalási cselekmények miatt. A bíróság az ügyet egyesítette a futárral szemben még folyamatban lévő ügyhöz és hosszas bizonyítást folytat benne, mivel a telefonáló férfi vádlott minden ellene felhozott vádat tagad.
A bíróság az ügyben 2022. november 14-én tárgyalást tartott, ahol a tettestársak és a sértettek vallomásait ismertette hosszasan az elkövetőkkel, az ügy befejezéséhez azonban további bizonyítás szükséges, ezért a bíróság a tárgyalást jövő évben folytatja.
Szekszárd, 2022. november 17.
Szekszárdi Törvényszék Sajtóosztály