Szegedi Törvényszék - Segítséget kérő, járókerettel közlekedő embert fosztott ki
Beküldés dátuma
2017.12.06. - 12:43
Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. I. vádlottat kifosztás bűntette miatt, ezért őt 1 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
A nem jogerős ítélet tényállásának lényege szerint a vádlott 2017. június 30-án este kilenc óra körüli időben beszélgetett Szeged-Kiskundorozsmán barátaival az utcán. Az utca túloldaláról segítséget kért tőlük a gurulós járókerettel közlekedő sértett, mivel elesett és egyedül nem tudott felállni, a vele lévő társa szintén mozgáskorlátozott volt, így nem tudott segíteni neki.
A vádlott barátaival a sértettnek a felálláshoz segítséget nyújtott, azonban a vádlott eközben a járókereten lévő csomagtartóból eltulajdonította a sértett pénztárcáját a benne lévő készpénzzel és személyi okmányokkal együtt. A sértett az eltulajdonítást nyomban észlelte és a vádlott után kiabált, aki a helyszínről elfutott.
A vádlott az értékeket a bűncselekmény elhárítására - mozgáskorlátozottságból fakadó fogyatékosságánál fogva - korlátozottan képes sértettől vette el.
A bíróság ítélete vonatkozásában az ügyész, a vádlott és védője is 3 nap gondolkodási időt tartottak fent az esetleges fellebbezés bejelentésére, így az nem emelkedett jogerőre.
Szeged, 2017. december 6.
Szegedi Törvényszék Sajtóosztály