Szegedi Törvényszék – Jogerősen 7 év börtönre és végleges járművezetéstől eltiltásra ítélte a törvényszék a szőregi halálos baleset okozóját
A Szegedi Törvényszék jogerős másodfokú döntésében a vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntette – és további három bűncselekmény – miatt 7 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 7 év közügyektől eltiltásra, valamint végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, amiért ittasan és kábítószer hatása alatt vezetve okozott halálos balesetet.
A jogerős ítélet lényege szerint a vádlott 2019. március 30-án 23 óra 45 perc körüli időben a tulajdonát képző személygépkocsival Szeged-Szőreg lakott területén belül közlekedett. Ekkor ittassága és kábítószer fogyasztása miatt későn észlelte az egyik ingatlan előtti útszakaszon parkoló járművet és a mellette várakozó nőt. A vádlott a megengedettnél nagyobb sebességgel haladva nekiütközött a parkoló autó bal oldalának és elsodorta a sértettet.
A vádlott a balesetet követően a helyszínen nem állt meg, a sértettnek nem próbált meg segítséget nyújtani, hanem tovább haladt és otthonába távozott, ahol megkísérelte elrejteni az ütközés során megrongálódott járművet.
A sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Szeged, 2023. február 3.
Szegedi Törvényszék Sajtóosztály