Szegedi Törvényszék - folytatólagosan elkövetett lopás vétsége

Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság gyorsított bírsági eljárás keretében nem jogerősen bűnösnek mondta ki a többszörösen büntetett előéletű Sz. M. vádlottat 2. rb. folytatólagosan elkövetett lopás vétségében, ezért mint különös visszaesőt - halmazati büntetésül - 8 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
A nem jogerős ítélet tényállásának lényege szerint Sz. M. vádlott 2016. március hó 24. napján 9 óra körüli időben bement egy hódmezővásárhelyi áruházba, ahol egy férfi pulóverről az áruvédelmi eszközt letörte, majd azt jogtalanul eltulajdonította oly módon, hogy a terméket a próbafülkében a saját ruházata alá felvette, és az üzletből távozott. A vádlott 11 óra körül ismét visszament az áruházba, ahol egy férfi cipőről az áruvédelmi eszközt letörte, és azt jogtalanul eltulajdonította akként, hogy azt felvette, és saját használt cipőjét az eltulajdonított cipő dobozába rejtve a polcra helyezte. A vádlott cselekményével 6.780,- forint lopási kárt okozott.
 
Sz. M. vádlott szintén 2016. március hó 24. napján 10 óra 30 perc körüli időben bement egy hódmezővásárhelyi cipőboltba is, ahol az áruvédelmi eszközt 2 db sportcipőről letörte, majd azokat jogtalanul eltulajdonította. Ezt követően nem sokkal ismét visszament az egyik korábban eltulajdonított cipővel, melyet visszatett a polcra, majd további két sportcipőről az áruvédelmi eszközt ugyancsak jogtalan eltulajdonítási szándékkal letörte. A vádlott cselekményét az alkalmazottak észleltek, így a cipőket hátrahagyva távozott az üzletből. A vádlott az első alkalommal 12.900,- forint összegű kárt okozott, míg a második esetben 14.900,- forint értékű árut kívánt eltulajdonítani.
 
A vádlott a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte.
 
A bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt tartott fent az esetleges fellebbezés bejelentésére, így az nem emelkedett jogerőre.
 
Szeged, 2016. március 25.
 
A Szegedi Törvényszék sajtóosztálya