Szegedi Törvényszék - előzetes letartóztatás kifosztás bűntette és zaklatás vétsége miatt
Beküldés dátuma
2016.08.12. - 13:14
Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit édesanyjának sérelmére elkövetett kifosztás bűntette és zaklatás vétsége, valamint más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 12. napjáig tart.
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azért indítványozta V. L. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. év novembere óta alkoholfogyasztásaiból adódóan napi rendszerességgel követelt pénzt a vele együtt lakó édesanyjától, illetőleg ennek érdekében meg is fenyegette, hogy összeveri, illetőleg megöli. A fentieken kívül a gyanúsított 2016. július hó 13. napján ittas állapotban vezette a tulajdonát képező személygépkocsit Szeged belterületén. V. L. gyanúsított 2016. július hó 24. napján szegedi lakásukban ismételten ittas állapotban követelte édesanyja készpénzét, vagy bankkártyáját, aki ennek a kérésnek nem tett eleget, majd a pénztárcáját párnája alá rejtette, hogy a fia azt ne tudja elvenni. Miután a sértett elaludt, a gyanúsítottnak sikerült elvennie a bankkártyát és azzal egy közeli áruháznál található bankautomatából az éjjeli órákban 5.000,- forint készpénzt vett fel. A fentiekből következően megállapítható, hogy a gyanúsított a legutóbbi, alapos gyanú tárgyát képező kifosztás bűntettét azt követően látszik megvalósítani, hogy őt a nyomozóhatóság zaklatás vétsége, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként kihallgatta, ezért vele szemben az eljárás során újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt indult eljárás. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a megélhetést biztosító jövedelemmel, vagyonnal nem rendelkező gyanúsított esetében - a terhére rótt bűncselekmények bizonyítottsága esetén kiszabható büntetés súlyára is tekintettel - megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne.
Megalapozottan feltehető továbbá az is, hogy a gyanúsított a sértett tanú befolyásolásával, illetve tárgyi bizonyítási eszköz elrejtésével a bizonyítási eljárás megnehezítésére vagy veszélyeztetésére törekedne, valamint az alapos gyanú tárgyát képező bűncselekmények jellege és azok sorozatos elkövetése szintén arra enged következtetni, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el, ezért előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt. A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem emelkedett jogerőre.
Szeged, 2016. augusztus 12.
A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya