Szegedi Törvényszék - előzetes letartóztatás jogerős elrendelése embercsempészés bűntettében
Beküldés dátuma
2016.10.03. - 13:53
Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Szegedi Járásbíróság jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. november hó 01. napjáig tart. A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta A. A. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a nyomozás során mindeddig ismeretlenül maradt személy megbízásából - anyagi ellenszolgáltatás fejében - vállalkozott arra, hogy más személyek által Szerbiából Magyarország területére átjuttatott, érvényes úti okmányokkal nem rendelkező migráns személyeket a szerb-magyar határ közeléből Ausztriába szállít.
A gyanúsított 2016. szeptember hó 29. napján az esti órákban a megbízójától kapott mikrobusszal Romániából Magyarország területére Nagylaknál beutazott, majd megbízója telefonos utasítására az 55-ös számú főúton közlekedett a 33-as kilométerkőnél található buszmegállóhoz, ahol az eddig ismeretlenül maradt társa a mikrobuszba 18 fő afgán állampolgárt szállított be. A gyanúsított ezt követően Szeged irányába kezdett el haladni, majd amikor a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei igazoltatás alá akarták vonni, vészfékezést követően kiugrott a mikrobuszból és menekülni kezdett, azonban őt a rendőrjárőrök rövid üldözést követően elfogták. A fentiek alapján a gyanúsított társával szándékosan segítséget nyújtott a migráns személyeknek az országhatár jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alapos gyanú tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára (két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő), valamint arra tekintettel, hogy a gyanúsított Magyarországon lakóhellyel és megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkezik, illetőleg hogy tettenérésekor a nyomozó hatóság elől szökést kísérelt meg, megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne. Ezen kívül megalapozottan lehet következtetni arra is, hogy az eljárás során ismeretlenül maradt megbízójával való összebeszélés útján a bizonyítási eljárás megnehezítésére, meghiúsítására törekedne, ezért előzetes letartóztatásának elrendelése mindenképpen indokolt. A bíróság döntését a fellebbezésre jogosultak tudomásul vették, így a végzés jogerőre emelkedett.
Szeged, 2016. október 3.
A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya