Szegedi Törvényszék - előzetes letartóztatás, hivatalos személy elleni erőszak

Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. február 18-ig tart. 
 
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azért indítványozta V. D. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015 decemberében megkísérelt betörni egy árpádhalmi élelmiszerboltba, azonban cselekményével felhagyott, miután a behatolással járó hanghatások és az elszenvedett kézsérülése folytán megijedt. Ezt követően idén januárban betört még egy ugyancsak árpádhalmi ingatlanba is, ahonnan egy 50.000,- forintot meg nem haladó értékű televíziót vitt el.
 
Mindezeken túlmenően a gyanúsított 2016. január 15-én délelőtt 10 óra körüli időben megjelent az árpádhalmi polgármesteri hivatal épületében azért, hogy megkérje a polgármestert arra, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy őt a nagymágocsi rendőrőrsre az aznap esedékes kihallgatására beszállítsák. A polgármester közölte a gyanúsítottal, hogy erre nincs lehetőség. A gyanúsított ezt követően szóvá tette a korábban vele szemben kiszabott közérdekű munkával kapcsolatos kifogásait is, amely beszélgetésbe bekapcsolódott a hivatali munkaidejében jelen lévő sértett, a község alpolgármestere is. A polgármester és az alpolgármester közösen tájékoztatták a gyanúsítottat a közérdekű munka végzésének lehetőségeiről, majd a hangoskodó gyanúsítottat felszólították, hogy hagyjon fel a kiabálással. Ezt követően kikísérték a polgármesteri hivatal épületéből, majd az épület előtt a gyanúsított egy alkalommal mellkason ütötte, illetőleg földre rántotta a sértettet, amely cselekményének csak a hivatal dolgozói vetettek véget. 
 
A bíróság álláspontja szerint a büntetett előéletű, jelenleg is közrend elleni bűncselekmények miatt más büntetőeljárások hatálya alatt álló gyanúsított jelentős tárgyi súlyú (egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) bűncselekményt látszik megvalósítani, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne, illetve újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el, így előzetes letartóztatása indokolt. 
 
A bíróság végzését az ügyész, valamint a gyanúsított és védője is tudomásul vették, így a végzés jogerős.
 
Szeged, 2016. január 19. 
 
A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya