Szegedi Törvényszék - előzetes letartóztatás, halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés
Beküldés dátuma
2015.10.27. - 11:40
Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt szombat éjjel vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. november 27-ig tart.
A Szegedi Járási Ügyészség azért indítványozta K. M. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. október 24-én 22 óra körüli időben a Dorozsmai úton ittas állapotban vezette a tulajdonát képező Fiat Punto típusú személygépkocsit, 5 fő utast szállítva. A gyanúsított éjszakai borult, párás látási viszonyok között száraz úttesten közlekedett Szeged felől Dorozsma irányába 160 km/h-ás sebességgel. A gyanúsított ittas állapotából adódóan a Dorozsmai úti vasúti átjáró utáni jobbra ívelő útkanyarulatból kihajtva továbbra is jelentős sebességtúllépéssel haladt az úton, majd a személygépkocsi két kerékre dőlve sodródni kezdett, áttért a bal oldali útpadkára, ahol egy fának ütközött, végül egy ház kerítését átszakítva az ingatlan udvarán balra dőlve megállt.
A baleset következtében az utasok közül egy ember életét vesztette, míg ketten 8 napon túl gyógyuló súlyos, illetve ketten 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedtek.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya okán (kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábra kerülése estén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne. Ezt meghaladóan a gyanúsított büntetett előélete és azon körülmény alapján, hogy a bűncselekményt más büntetőeljárás hatálya alatt látszik megvalósítani, alappal lehet következtetni arra is, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el, ezért előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt.
A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be házi őrizet elrendelése érdekében, így a végzés nem jogerős.
Szeged, 2015. október 27.
A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya