Pécsi Törvényszék - előzetes letartóztatás elrendelése (önbíráskodás bűntette)

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék

A Pécsi Járásbíróság, 2016. február 18. napján elrendelte egy  férfi előzetes letartóztatását lopás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított volt élettársát 2016. január 23. és február 18. napja közötti időszakban többször is megfenyegette, tőle erőszakos módon tartozását követelte, házában engedélye nélkül bement és onnan felszólításra sem távozott, illetve onnan  különböző kéziszerszámokat és festéket tulajdonított el
A gyanúsított más jellegű bűncselekmény elkövetése miatt már volt büntetve, a most terhére rótt bűncselekmények egy részét, már folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el, szökésétől, elrejtőzésétől, illetve attól is lehet tartani, hogy a sértett és tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítékok elrejtésével, megsemmisítésével veszélyeztetné a bizonyítást, illetve szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követ el.

Pécs, 2016. február 22.

A Pécsi Törvényszék Sajtóosztálya