Nyíregyházi Törvényszék - rablás bűntette és más bűncselekmények miatti előzetes letartóztatások
Beküldés dátuma
2016.05.19. - 13:34
Szervezeti egység
Nyíregyházi Törvényszék
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója részben jogerős határozatával a csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben elrendelte az őrizetben lévő három gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. június 14. napjáig.
A nyomozás adatai szerint: 2016. május 11. napján Mátészalka egyik utcáján a gyanúsítottak felfigyeltek a gyalogos sértettre és barátjára. A sértettől cigarettát kértek, aki erre közölte, hogy nincs cigarettája. Az egyik gyanúsított megfenyegette a sértettet, majd a sértettet körbe álló gyanúsítottak közül egyikük a sértett nadrágjának zsebéből egy telefonakkumulátort vett ki, és el akarta venni a kezében lévő mobiltelefonját is. A sértett barátja félelmében a helyszínről elszaladt. A sértett kezéből a mobiltelefonját előbb ki akarták csavarni, majd a kibuktatás miatt földre kerülő sértettet az egyik fiatalkorú gyanúsított fejbe rúgta, mire a sértett a telefont elengedte. A gyanúsítottak a megszerzett mobiltelefonnal a helyszínről elszaladtak.
Még aznap éjszaka a gyanúsítottak - akik egyike a cselekményeket még gyermekkorúként követte el -, a helyi Coop Áruházba, egy pékségbe, valamint egy presszóba hatoltak be ajtóbefeszítéses módszerrel, majd egy lakás udvarának teraszáról tulajdonítottak el ingóságokat. További üzletbe is be akartak menni, azonban annak zárszerkezetét nem tudták kinyitni. Végül egy kürtőskalácsos bódé feltörése közben zavarták meg őket.
A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak terhére rótt csoportosan elkövetett rablás bűntette kiemelkedő tárgyi súlyú és törvényi fenyegetettségű, melyből adódóan megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóság elől megszöknének, elrejtőznének. A felnőtt és a fiatalkorú gyanúsítottak esetén 6 rendbeli vagyon elleni cselekménnyel is megalapozottan gyanúsíthatóak, mely bűncselekményeket rövid időn belül követték el, ezért feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el, így a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Az előzetes letartóztatás elrendelése M. A. gyanúsított vonatkozásában jogerős.
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a rablás bűntette miatti ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsítottak előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. június 17. napjáig.
A gyanúsítás szerint a 2016. május 14. napján este Cs.M.B. gyanúsított a nyíregyházi vasútállomás várótermében megismerkedett a sértettel, ahol egy aranynak látszó gyűrűt ajánlott megvételre.
A gyanúsított arra kérte a sértettet, hogy menjenek ki a közeli parkba, ahol a gyűrűt megtekintésre átadta a sértettnek. A gyanúsított azt mondta a sértettnek, hogy akár ingyen is megkaphatja a gyűrűt, aki erre a gyűrűvel elszaladt. A gyanúsított a sértett után futott, miközben szidalmazta, és fenyegette. A sértettet utolérő gyanúsított, őt hátulról meglökte, így az ittas sértett elesett. A földön lévő sértettől a gyűrűt követelte gyanúsított, aki a komoly félelem hatására az ujjáról lehúzta, és átadta azt a gyanúsítottnak.
A bíróság határozatának indokolása szerint a nyomozás kezdeti stádiumban van, további nyomozási cselekményeket kell elvégeznie a nyomozó hatóságnak. Az alapos gyanú tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú és törvényi fenyegetettségű, ezért megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábra helyezése esetén Cs.M.B. a hatóság elől megszökne, elrejtőzne, esetleg tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárás lefolytatását megnehezítené vagy veszélyeztetné, ezért bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Nyíregyháza, 2016. május 19.
A Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztálya