Nyíregyházi Törvényszék - Bántalmazott, majd kifosztott egy nőt Nyíregyházán
Kifosztás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. december 20-án elrendelte B.G. gyanúsított letartóztatását, egy hónap időtartamra.
A megalapozott gyanú szerint a nyíregyházi vasútállomáson frissen összeismerkedett gyanúsított és sértett 2022. december 16-án egy társasház pincéjébe mentek, ahol megállapodásuk szerint B.G. szexuális szolgáltatás ellenében átadott a sértettnek 5000 forintot. Ennek kapcsán köztük később vita alakult ki, melynek során a férfi a nőt több alkalommal ököllel fejen ütötte, falba verte a fejét, majd meg is rúgta. A sértett az ütésektől eszméletlen állapotba került, melyet kihasználva a gyanúsított magához vette a sértett táskáját a benne lévő telefonnal, iratokkal, és a korábban részére átadott készpénzzel együtt.
A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban megalapozottan lehet tartani szabadlábon hagyása esetén attól, hogy a sértettet az eljárás során megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná, ezzel veszélyeztetve a bizonyítást, így a bíróság elrendelte a letartóztatását.
A végzés végleges.
Nyíregyháza, 2022. december 20.
Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály