Miskolci Törvényszék - Lőfegyverrel visszaélés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége
Beküldés dátuma
2016.12.14. - 16:43
Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék
A Miskolci Járásbíróság 2017. január 14. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben lőfegyverrel visszaélés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult büntetőeljárás.
A gyanúsított esetében megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy 2016. tavaszán ezidáig ismeretlen személytől engedély nélkül egy golyószóró lőfegyvert szerzett meg. A terhelttel szemben 2016. december 12. napján rendőri intézkedésre került sor, mely alkalmával birtokából könnygázgránátokat és fegyvercső tisztító vesszőt foglaltak le. Mindezeken túl a gyanúsítottal szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt hozott, így megalapozott a gyanú arra is, hogy a gyanúsított a fenti napot megelőzően kábítószert szerzett meg.
A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta és a további nyomozati cselekmények zavartalan lefolytatásához fűződő érdek miatt a kényszerintézkedés elrendelését szükségesnek látta. A gyanúsításban szereplő bűncselekmények miatt akár 10 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, mely megalapozza a terhelt szökésének, elrejtőzésének veszélyét. Ezen túl a bíróság álláspontja szerint felmerül annak a veszélye is, hogy a terhelt szabadlábra kerülése esetén a gyanúsított társai és a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást; vagy újabb bűncselekményt követne el.
A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője a bíróság döntésével szemben fellebbezett.
Miskolc, 2016. december 14.
A Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya