Miskolci Törvényszék - Letartóztatta a bíróság azt a szlovák férfit, aki Szászfán állított elő kábítószert

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2020 őszétől kezdődően rendszeresen állított elő kábítószert, amelyet aztán határmenti szlovák és magyar településeken értékesített. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított szászfai tartózkodási helyén kábítószer-gyanús anyagot, mérleget, vákuumozó gépet, készpénzt, mobiltelefonokat, illetve kábítószer előállításához szükséges eszközöket és alapanyagokat foglaltak le.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a lefoglalt és az eddig értékesített kábítószer hatóanyag-tartalma várhatóan meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát. A gyanúsítottal szemben – a cselekmény bizonyítottsága esetén – 5-20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható súlyos szankcióra figyelemmel a terhelt esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, továbbá, hogy kényszerintézkedés hiányában újabb bűncselekményt követne el, mivel megélhetését hosszú időn át bűncselekmény elkövetése útján fedezte.

A bíróság mindezeket mérlegelve 2023. március 16. napjáig elrendelte a férfi letartóztatását.

A végzés nem végleges. 

Miskolc, 2023. február 16.

Miskolci Törvényszék Sajtóosztály