Miskolci Törvényszék - Letartóztatásban az új pszichoaktív anyaggal kereskedő három férfi

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akik új pszichoaktív anyaggal kereskedhettek.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak közül ketten 2024. áprilisától Sátoraljaújhelyen több személynek értékesítettek rendszeresen új pszichoaktív anyagot.

2024. április 29-én délután az egyik gyanúsított által vezetett gépjárműből rendőri intézkedés során lefoglaltak egy levágott aljú poroltóba rejtett 1.456,4 gramm - az anyagvizsgáló készülék mérése szerint - N-Ethilpentedrone-hydrocloride hatóanyagtartalmú, új pszichoaktív anyagnak minősülő szert, melynek egy jelentős részét - az eddig beszerzett bizonyítékok alapján- az egyik gyanúsított a másikuk közreműködésével szállította harmadik társuknak.

A kutatások során az egyik gyanúsítottól 939.500 forint készpénzt foglaltak le, mely eredetének megállapítása a nyomozás feladata.

A gyanúsítottak cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megállapítására, a minősítés azonban változhat még a nyomozás során.

Az eljárás tárgyát képező új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett cselekmény. Ekként bűnösségük megállapítása esetén – a járásbíróság álláspontja szerint - a terheltekkel szemben kiszabható büntetés mértéke önmagában is megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, amelyet személyi körülményeik sem ellensúlyoznak.

Ezen bűncselekmény nagyfokú szervezettséget feltételez, a nyomozás során várható további fogyasztók, esetleges bűntársak beazonosítása és kihallgatása, ezért megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a gyanúsítottak a még be nem azonosított, valamint ki nem hallgatott személyeket megpróbálnák befolyásolni, ezzel veszélyeztetve a bizonyítás sikerességét.

A terheltek esetében a bűnismétlés veszélye is reálisan fennáll, egzisztenciális helyzetükre és életmódjukra figyelemmel.

A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

A végzés nem végleges.

Miskolc, 2025. május 2.