Miskolci Törvényszék - Játszótéren rabolt, letartóztatásba került
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy miskolci játszótéren rabolhatta ki a sértettet.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2025. szeptember 4-én a késő esti órákban Miskolcon, a Győri kapu városrészben található egyik játszótéren odament a sértetthez, akitől pénzt követelt és közölte vele, hogy ha nem ad, megöli őt, majd szembeköpte. Mindeközben a gyanúsított eddig ismeretlen társa is a sértetthez lépett, és nadrágjának hátsó zsebéből kivette a férfi pénztárcáját a benne lévő 100.000 forint készpénzzel és személyes okmányaival, majd távoztak a helyszínről.
A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet rablás bűntettének megállapítására.
A bíróság álláspontja szerint a rablás bűntette miatt kiszabható büntetési tétel nagyságára figyelemmel a terhelt szökésének, elrejtőzésének veszélye reális, ezt nem ellensúlyozzák személyi körülményei, sőt erősíti az a tény, hogy jelen bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követhette el. Mivel a gyanúsított korábbról személyesen is ismeri a sértettet, így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett tanú befolyásolásával vagy megfélemlítésével, valamint a tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével meghiúsítaná vagy megnehezítené a bizonyítást. A terhelt esetében a bűnismétléstől is tartani lehet, figyelemmel arra, hogy büntetett előéletű, és további eljárások is folyamatban vannak vele szemben.
A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A végzés nem végleges.
Miskolc, 2025. szeptember 9.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály