Miskolci Törvényszék – Ítéletet hozott a törvényszék a hitelezőjére késsel támadó férfival szemben
Tartozása miatt kérte számon a sértett azt a vádlottat, aki őt többször megvágta, s akinek ügyében ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2024 januárjában a déli órákban összetalálkozott a sértettel egy borsodi településen lévő vasútállomáson, aki számonkérte korábbi tartozásának megfizetését. Az ittas és bódult állapotban lévő vádlott erre agresszíven reagált, kést vett elő, amelyet a férfi irányába tartott, azonban az állomáson tartózkodó utasok közül ketten rászóltak, így nem került sor tettlegességre, a sértett pedig kerékpárral távozott. A vádlott is kerékpárra ült, és kezében a késsel követni kezdte hitelezőjét, akit egy dohánybolt előtt ért utol. Ekkor felemelt kézzel vágó mozdulatokat tett irányába, ezek közül az egyik a sértett fejét elérte. A terhelt ezután meg is akarta ütni a férfit, aki azonban védekezett, dulakodás alakult ki köztük, melynek során a sértettet az állán és mellkasán újabb vágások érték. A történteknek az vetett véget, hogy két nő észlelte a cselekményt, rákiabáltak a vádlottra, illetve közölték, hogy értesítik a rendőrséget. A biciklivel menekülő vádlott útközben eldobta a kést.
A bántalmazás következében a sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el, a fejsérülés esetében reális esélye volt életveszélyes vérzést okozó sérülés kialakulásának, ennek elmaradása kizárólag a véletlenen múlt.
A bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 3 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása során a törvényszék enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, megbánó magatartását és bocsánatkérését, az általa felajánlott kárenyhítést, továbbá azt, hogy cselekmény kísérleti szakban maradt. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor a terhelt önhibából eredő ittas, bódult állapota, az elkövetés kitartó módja, az ahhoz használt eszköz különösen veszélyes volta, illetve az, hogy a bűncselekményt próba időtartama és büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
Miskolc, 2025. július 8.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály