Miskolci Törvényszék - a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűncselekmény bűntette

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék
 
A Miskolci Járásbíróság 2016. szeptember 29-én jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki egy felszámolás alá került társaság ügyvezetőjeként a felszámolóbiztosnak a cég vagyonát, így egy többmillió forint értékű mobiltetőt, illetve a pénzeszközöket nem adta át, azokat elrejtette, amivel a hitelezői igények kielégítését meghiúsította. 
 
A gyanúsított a társaságban fennálló üzletrészét korábban már értékesítette, azonban a társaság iratait és vagyonát a vevőnek nem adta át. 
 
A büntetőeljárás a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűncselekmény bűntette miatt indult meg vele szemben.
 
Az előzetes letartóztatás elrendelését az indokolta, hogy a gyanúsított a bejelentett lakcímén nem tartózkodott, korábban ezért már elfogatóparancsot is kibocsátottak vele szemben. Ekkor azonban megjelent a rendőrkapitányságon, ahol már gyanúsítottként is kihallgatták, és bejelentette új címét és telefonszámát, melyen azonban a továbbiakban már nem volt elérhető, ezért ismételten elfogatóparancs kibocsátására és a nyomozás felfüggesztésére került sor. Az eljárási cselekményeket tovább nehezítette, hogy folyamatosan változtatta lakcímét, volt, hogy a valóságban nem létező, fiktív címet adott meg.
 
Mindezek alapján a bíróság megállapította, hogy a gyanúsított többször elszökött, elrejtőzött a nyomozóhatóság elől, mellyel jelentősen hátráltatta eddig is az eljárás befejezését. Mivel pedig az elvégzendő nyomozati cselekményeknél a gyanúsított jelenléte nem nélkülözhető, ezért esetében csak és kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható a nyomozás hatékony, gyors befejezése. 
 
Miskolc, 2016. szeptember 30. 
 
A Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya