Kecskeméti Törvényszék – Kettő évre ítélték az észt embercsempészt

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék

A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében 2 év börtönre és 4 év kiutasításra ítélt egy 45 éves észt férfit, akit a Kiskunahalasi Járási Ügyészség állított bíróság elé.

A férfi 2022 novemberében egy ismeretlenül maradt megbízó felhívására arra vállalkozott, hogy segítséget nyújt migránsoknak abban, hogy Nyugat-Európába jussanak. A megbízó ennek érdekében rendelkezésére bocsátott egy személygépkocsit és elküldte annak a helyszínnek a koordinátáit, ahol a migránsok a szállító járműre várakoztak. 
A férfi 2022. november 12-én 7 migránst szállított Szlovákiába majd 5 nappal később 9 migránst vett fel a gépkocsijába, azonban Balotaszállás külterületén elfogták.
A migráns személyek illegális módon jutottak Magyarország területére és több ezer euro összeget helyeztek letétbe a sikeres segítségnyújtás érdekében.

A bíróság a bűncselekmény elkövetése során használt személygépkocsit és mobiltelefont elkobozta.
Az ítélet nem jogerős. A férfi továbbra is letartóztatásban maradt.

Kecskemét, 2023. január 13.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály