Kecskeméti Törvényszék - előzetes letartóztatás elrendelése (rablás bűntette)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság azt a 24 éves kecskeméti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. január 29. napján 11 óra 45 perc körüli időben Kecskeméten, az egyik utcában, a vele szemből érkező és kerékpárját toló 70 éves sértettet abból a célból, hogy a nála lévő táskáját jogtalanul eltulajdonítsa a bal oldalán meglökte, melynek következtében a sértett a jobb oldalára esett rá.
Az ily módon földre került sértett kerékpárjának kormányán lévő táskáját jogtalanul eltulajdonította a benne lévő egy club kártyával, Bank kártyával, készpénzzel, valamint telefonjával, bőr telefontartóval és bőrpénztárcájával együtt.
A végzés ellen az érdekeltek nem jelentettek be fellebbezést.
Kecskemét, 2016. február 1.
A Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya