Kecskeméti Törvényszék - 15 évre ítélték a pirtói emberölés elkövetőjét
A Kecskeméti Törvényszék 15 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 67 éves férfit, akivel szemben a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.
Az ítélet szerint a vádlott és az ügy sértettje 2010-ben ismerték meg egymást. A vádlott a sértettet előbb az általa üzemeltetett szeszfőzdében, majd 2019-től kezdve a tanyáján alkalmi munkásként foglalkoztatta és megegyezésük szerint szállást és étkezést is biztosított számára.
A sértett rendszeresen italozott, egészségi állapota fokozatosan leromlott, munkaképessége lecsökkent, azonban ennek ellenére a vádlottal barátinak nevezhető viszonyban álltak, időnként együtt is italoztak. A vádlott ittas állapotban ugyanakkor gyakran szidalmazta, időnként tettleg is bántalmazta a nála jóval gyengébb fizikumú sértettet, annak nem megfelelő munkavégzése, vagy elszámolási jellegű vitáik miatt.
A vádlott 2021. október 24-én délelőtt meglátogatta egyik ismerősét, akinél kisebb mennyiségű sört és tömény italt is fogyasztott, míg a sértett a tanyán maradt, ahol a kazán takarításával foglalkozott.
Miután a vádlott is visszaérkezett a tanyára, 14 óra után a kazánházban vitatkozni kezdett a sértettel, akit azzal gyanúsított, hogy meglopta őt.
A vita hevében a vádlott a sértettet ököllel arcon ütötte, majd dulakodás alakult ki közöttük, melynek során a vádlott a sértett ruháját megragadta és mind a ketten a földre estek. A vádlott továbbra is követelte vissza a pénzét, a sértett elismerte, hogy azt a sógorához akarta vinni, hogy azon cigarettát vásároljon neki. Ezt követően mindketten felálltak a földről, majd a vádlott észrevette a sértett kezében csukott állapotban tartott bicskát, amitől indulatba jött és megütötte többször a sértettet, majd egy szerszámnyéllel ütlegelte. A sértett a földre esett, a vádlott azonban tovább folytatta a bántalmazást és számos ütést mért a sértettre, aki legalább 28 darab sérülést szenvedett el. Amikor a vádlott észlelte, hogy a sértett nem mozdul, akkor hívta a szomszédját segíteni, aki értesítette a mentőket. A sértett a helyszínen életét vesztette.
A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet nem jogerős.
Kecskemét, 2023. március 9.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály