Kecskeméti Törvényszék – 10 év 4 hónapra ítélték az embercsempészeket

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a 4 külföldi férfinak az ügyében, akikkel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség embercsempészés miatt emelt vádat. 

Az ügy lényege szerint a szerb állampolgárságú I. rendű, az albán állampolgárságú II. rendű és a koszovói állampolgárságú III. rendű vádlott 2021. október 6-án, Belgrádban megállapodtak a török állampolgárságú IV. rendű vádlottal, arról, hogy segítenek neki Nyugat-Európába jutni.
Az előzetes megállapodásnak megfelelően a vádlottak 2021. október 10-én találkoztak a szerb-magyar határ közelében, ahová további 4 török származású migráns is érkezett. A IV. rendű vádlott az I. rendű vádlott által biztosított gépkocsival felvette a 4 török migránst, majd megkezdte szállításukat Ausztria felé. A gépjármű előtt felvezetőként haladt az I. rendű vádlott által vezetett személygépjármű, amelyben utasként helyet foglaltak a II. és a III. rendű vádlottak is. A gépkocsikat a rendőrség még ugyanezen a napon az M5-ös autópálya lajosmizsei pihenőhelyénél igazoltatás alá vonta, majd a vádlottakat elfogta.

A járásbíróság a vádlottakkal szemben összesen 10 év 4 hónap börtönbüntetést szabott ki, valamint 16 év 8 hónap időtartamra kiutasította őket Magyarország területéről.
Az ítélet nem jogerős.

Kecskemét, 2022. július 12.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály