Ítélet költségvetési csalás bűntette ügyében

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

A Tatabányai Törvényszék a 2023. március 27-én tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben hozott ítéletet.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2011. október 24. és 2013. január 11. között ügyvezetője volt egy tatai székhelyű gazdasági társaságnak, majd a cégnek új tulajdonosa és ügyvezetője lett. 
A vádlott ezt követően is folytatta a gazdasági tevékenységet a korábbi cége nevében és képviseletében, erről a tevékenységéről pedig nem tájékoztatta az új ügyvezetőt. A vádlott 2011. IV. negyedévtől 2013. I. negyedévig a gazdasági társaság nevében főként betonacél, henger huzal és faanyag, kisebb részben egyéb termékek kereskedelmével, különböző szolgáltatások nyújtásával foglalkozott. A vádlott a betonacélt és a henger huzalt döntően az Európai Közösség területéről, a faanyagot és az egyéb termékeket nagyrészt ismeretlen eladótól, számla nélkül vásárolta. A vádlott a beszerzett termékeket belföldön értékesítette, az általa nyújtott szolgáltatásokat ismeretlen módon – be nem jelentett saját alkalmazottakkal vagy számlát nem adó alvállalkozókkal – teljesítette. A vádlottnak az általa végzett termékértékesítés és szolgáltatás nyújtás alapján kibocsátott számlákkal szemben igazolt költségként minimális összegű számla állt rendelkezésére. 
A vádlott az adóhatóság részére valótlan tartalmú bevallásokat adott be, és ezzel 91.948.000 forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. 

A Tatabányai Törvényszék a vádlottat költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt halmazati büntetésként 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra és 3 év gazdasági társaság vezetője foglalkozástól eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.

Tatabánya, 2023. március 27.

Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály