Gyulai Törvényszék - hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények
a Gyulai Törvényszék előtt Z. A. és 23 társa vádlottakkal szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 14.B.315/2013. számú büntetőügyben a határozathirdetés időpontja: 2015. december 17. napján 10 óra.
(A vádirati tényállás szerint az I. rendű vádlott egy közoktatási intézmény igazgatójaként egy egyéni céggel felnőttképzési szerződést kötött, melynek alapján a képzési díjból az egyéni cég személyenként, félévente 40.000,- forintot fizet, az intézmény pedig az előírtnál rövidebb idő alatt, megjelenési kötelezettség nélkül biztosítja az érettségi megszerzésének lehetőségét. Ennek alapján a cég 213 tanulóval kötött felnőttképzési szerződést. Az intézményben nem alkalmazták a jelentkezés rendjére irányadó szabályokat, mivel a felvételt az egyéni cégnél kezdeményezték a hallgatók, és így az I. r. vádlott átengedte jelentkezésről való döntést. Nem történt meg a tanulói jogviszonyt keletkeztető beíratás, továbbá az I. rendű vádlott egyedi kérelem nélkül, egységesen engedélyezte az egyes évfolyamok előírtnál rövidebb idő alatt történő teljesítését. A képzés az intézmény pedagógiai programjában nem szerepelt, nem határozták meg a tananyagot, a beszámoltatás módját. A felnőttképzést 2008. augusztus 1-jétől a III. r. vádlott vezette. A tényleges tanítási órák száma nem érte el az előírtat, és az osztályozás sem volt megfelelő. A tanulók az óraadó pedagógusok által összeállított feladatlapot töltötték ki, amelyet minden esetben legalább elégséges osztályzattal értékeltek.
A II. r. vádlott általános igazgatóhelyettesként utasította a III. r. vádlottat, hogy intézkedjen az osztályok naplójának utólagos kiállítása felől. A III. r. vádlott utasítására a pedagógusok a ténylegesen megtartott tanórákon túl továbbiak megtartását is igazolták, illetve részben olyan tantárgyakat is igazoltak, melyeket az adott évfolyamon nem oktattak. Az osztályfőnöki teendőket ellátó vádlottak a III. r. vádlott utasítására a naplókba utólag évközi érdemjegyeket is beírtak, és ennek alapján állították ki a törzslapokat, a bizonyítványokat. Olyan személyeknek is állítottak ki bizonyítványt, akik ténylegesen nem vettek részt a képzésben.
Az intézményben megsértették az érettségi vizsgára való jelentkezés szabályait is azáltal, hogy az I. r. vádlott a jelentkezés elfogadását kizárólag a 9-11. évfolyamra fizetendő képzési díjak kiegyenlítéséhez kötötte, és így az intézmény összesen 211 tanulót jelentett le az érettségi vizsga adminisztrációs rendszerébe.)
G y u l a, 2015. december 16.
A Gyulai Törvényszék Sajtóosztálya