Gyulai Törvényszék - halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények
Beküldés dátuma
2016.03.25. - 10:31
Szervezeti egység
Gyulai Törvényszék
A Gyulai Törvényszék előtt P. Z. és társa vádlottakkal szemben halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 13.B.70/2015. számú büntetőügyben a következő tárgyalási határnap 2016. március 29. napja. A tárgyalás várhatóan 13 óra 00 perctől lesz nyilvános.
A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint az I. r. és II. r. R. I. vádlottak szerelmi viszonyt létesítettek, majd 2013-ban a II. r. vádlott gyermekeivel, R. A., K. A. és C. K. F. sértettekkel odaköltözött az I. r. vádlotthoz. A vádlottaknak bevétele kizárólag a gyermekek után járó szociális juttatásokból és a gyermektartásdíjból volt, amit többnyire saját céljaikra fordították. A vádlottak rendszeresen fogyasztottak ún. dizájner drogokat. A gyermekeket elhanyagolták, koszosan járatták, nem intézkedtek K. A. és C. K. F. sértettek orvosi kezelése érdekében sem. Az I. r. vádlott 2013. február és 2013. május 22. között rendszeresen, tettlegesen bántalmazta K. A. és C. K. F. sértetteket úgy, hogy ököllel, tenyérrel megütötte, megrúgta, megharapta őket. Ezt a II. r. vádlott tudta. Az I. r. vádlott R. A. sértettet is bántalmazta.
2013. május 21-én a II. r. vádlott lefektette R. A-t, majd az I. r. vádlottal tudatmódosító hatású vegyületeket fogyasztottak. Ezután a II. r. vádlott elment otthonról. Távolléte alatt a gyermekek az egyik szobában, míg az I. r. vádlott a konyhában volt. R. A. sértett sírni kezdett, C. K. F. sértett megetette, és visszafektette. Rövid idő múlva ismét sírni kezdett, ettől az I. r. vádlott dühös lett, a babakocsit a benne fekvő R. A. sértettel egyszer a nekilökte az ajtókeretnek, és egyszer, legalább közepes erővel ököllel megütötte a sértett jobb füle mögötti területet. Az ütéstől a sértett rosszul lett, amelyet észlelve az I. r. vádlott megpróbált segíteni. Ez eredménytelen volt, ezért a sértettet az ügyeletre, majd kórházba vitték. Ennek ellenére a sértett elhalálozott.
Az I. r. vádlott a II. r. vádlott távolléte alatt K. A. sértettet is bántalmazta úgy, hogy egyszer nagy erővel megrúgta a combján, melynek következtében combcsonttörést szenvedett.
Az ügyben vádmódosítás történt.
Gyula. 2016.03.25.
A Gyulai Törvényszék sajtóosztálya