Győri Ítélőtábla - Halált okozó testi sértés

Szervezeti egység
Győri Ítélőtábla
A vádlott és a sértett között együttélésük alatt – elsősorban az alkoholfogyasztásra visszavezethetően – gyakoriak voltak a veszekedések, ilyenkor előfordult, hogy a vádlott a sértettet többször bántalmazta is.
 
A vádbeli napon közösen utaztak a sértett családi házához füvet nyírni. Az ittas állapotban lévő vádlott délután üvölteni kezdett a sértettel, amit kérés ellenére sem hagyott abba, majd a sértettet pofon ütötte. A ház előszobájában a sértett nyakát megragadta, nyaktájékon, illetve has-mellkas tájékon megütötte. A bántalmazás során – feltehetően az ütések miatti elesés következtében – a fejét közepes erővel az előszoba járólapjába verte, és a földön fekve maradt. A vádlott értesítette a mentőket, akik a sértettet életveszélyes állapotban szállították kórházba, azonban életét nem sikerült megmenteni. A sértett halálának oka a vádlotti bántalmazás miatt kialakult vérzéses és traumás shock volt, melyhez kiterjedt májsérülés vezetett. 
 
A fenti tényállás alapján a Veszprémi Törvényszék a vádlottat halált okozó testi sértés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre, valamint 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés 2/3-ad részének kitöltését követően bocsáthatók feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést.
 
A Győri Ítélőtábla a mai napon megtartott nyilvános ülésen az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság valamennyi bizonyítékot feltárta, melyek zárt láncot alkotnak, így az eljárás tárgyát képező cselekmény – szemben a vádlott védekezésével – kizárólag a megállapított tényállás szerint történhetett, azt más nem követhette el. Bizonyításra került a tény, hogy az ingatlanban kizárólag a sértett és a vádlott tartózkodott, míg az orvosszakértő kétséget kizáróan állapította meg, hogy a sérülések bántalmazásból származnak. Helyes volt a megalapozott tényállásból a vádlott bűnösségére levont következtetés, és a cselekmény minősítése is. A súlyosító és az enyhítő körülményeket is teljes körűen vette számba, és indokolta az elsőfokú bíróság, az ítélőtábla a kiszabott büntetés mértékével is egyetértett.
 
Győr, 2017. február 23.
 
Győri Ítélőtábla Sajtóosztály