Győri Ítélőtábla - Életveszélyt okozó testi sértés a Győri Ítélőtáblán 2017. március 1. napján
Beküldés dátuma
2017.03.01. - 14:02
Szervezeti egység
Győri Ítélőtábla
A vádlott a vádbeli napon, hajnalban egy szórakozóhelyről távozott társaival, mikor a gépkocsiból harmadmagával kiszállt, mert Sz.S. tanú meglátta a szintén szórakozásból hazafelé tartó volt barátnőjét. A volt barátnő azonban kérte Sz.S. tanút, hogy hagyja őt békén, majd közöttük szóváltás alakult ki, amibe a volt barátnő társaságában lévő B.F. sértett akként avatkozott bele, hogy kérte Sz.S. tanút, hagyja békén a volt barátnőjét. A tanú erre ingerülten válaszolt, mire a vádlott szemből, mindkét kezével kis, illetve közepeset el nem érő erővel mellkason lökte a sértettet, aki ettől hátravágódott az úttesten és elveszítette az eszméletét. A vádlott és Sz.S. tanú próbálta a sértettet magához téríteni, és mikor már a lábán állt, a vádlott és társai eltávoztak a helyszínről. A sértett 50 méter megtétele után a fűbe hanyatt dőlve lefeküdt, a mentők súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A sértett sérüléseinek tényleges gyógytartama 90 nap volt.
A fenti tényállás alapján a Szombathelyi Törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyekről eltiltásra ítélte. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap.
Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a minősítés megváltoztatása és enyhítés végett jelentett be fellebbezést.
A Győri Ítélőtábla a mai napon megtartott nyilvános ülésen az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Határozata indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást teljes körűen lefolytatta, valamennyi bizonyítékot, így a tanúk vallomásait is egyenként és összességükben értékelte. Indokát adta annak, hogy mi alapján fogadta el egyes tanúk vallomását a tényállás alapjaként. A bizonyítékok értékelése, és mérlegelése logikai hibáktól mentes. A megalapozott tényállásból az elsőfokú bíróság helytállóan vont le következtetést a vádlott bűnösségére és helyesen minősítette az általa elkövetett bűncselekményt is. A minősítés kapcsán az ítélőtábla kétségtelen tényként emelte ki, hogy a vádlott szándékosan lökte fel a sértettet, ugyanakkor a bekövetkezett eredményre csak a gondatlansága terjedt ki, mely a büntetés kiszabása körében értékelést nyert. Megfelelően állapította meg az elsőfokú bíróság a súlyosító és enyhítő körülményeket is, mely alapján a büntetési tétel (2-8 év) alsó határához közeli, méltányos büntetést szabott ki, így az semmiképpen sem minősül eltúlzottnak.
Győr, 2017. március 1.
Győri Ítélőtábla Sajóosztály