Fővárosi Törvényszék - Iskola előtt támadt késsel fiatalkorú fiatalkorúra – előkészítő ülés volt az ügyükben
A Fővárosi Törvényszék 2023. április 4-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az I. rendű terheltet életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, a II. rendűt a büntetőeljárás meghiúsítására törekedve elkövetett bűnpártolás vétségével, míg a III. rendűt garázdaság vétségével vádolja az ügyészség.
A vádirat szerint a fiatalkorú I. rendű terhelt – a fiatalkorú II. rendű társaságában – 2021. május 13-án találkozott a szintén fiatalkorú III. rendű terhelttel abból a célból, hogy kettejük nézeteltérését rendezzék. Találkozójukon több ismerősük is megjelent.
A III. rendű vádlott verekedésre hívta az I. rendűt, aki eközben egy korláton ült. Az utóbbi erre azt felelte: ha a másik verekedni akar, akkor üssön ő. A III. rendű ezt követően ököllel meg is ütötte az I. rendű terheltet, aki az ütéstől a korláton átbillenve hanyatt esett, a zsebében lévő kés pedig eközben a földre került. Amikor az I. rendű felállt a földről, a III. rendű terhelt hátrálni kezdett. Később az I. rendű terhelt a földről felvette a kését és azzal a másik fiú után futott, utolérte, földre lökte és megpróbálta megszúrni, de az elhajolt előle. Az I. rendű vádlott hamarosan ismét meglendítette a karját és akkor már meg is szúrta a földön fekvő III. rendű terheltet. A szúrást követően az I. rendű vádlott tovább hadonászott a késsel, majd a II. rendű társaságában távozott a helyszínről. A jelenlévők a sérült III. rendű terhelthez mentőt hívtak.
A helyszín elhagyását követően az I. rendű terhelt átadta a kést a II. rendűnek azon kérés kíséretében, hogy a lány tegye azt el. Az utóbbi személy a kést a lakóhelyéül szolgáló épület egyik ablakmélyedésében rejtette el.
A mai előkészítő ülésen az I. és II. rendű terhelt nem ismerte be a bűnösségét. A III. rendű vádlott ugyan beismerte a bűnösségét, de a bíróság ezt nem fogadta el, ezért a bizonyítási indítványok elhangzását követően tárgyalásra utalta az ügyet. A tárgyalás a vádlottak és a tanúk kihallgatásával ezen a napon el is kezdődött.
Az eljárás 2023. szeptember 1-jén a tanúk meghallgatásával folytatódik.
Budapest, 2023. április 4.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály