Fővárosi Törvényszék - Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a megbízhatósági vizsgálaton fennakadt mentőápolót
3A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2023. február 15-i – nem jogerős – ítéletével 3 évre próbára bocsátotta azt a volt mentőápolót, akit kisebb értékre elkövetett lopás vétségével vádolt az ügyészség.
Az ítélet szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) hivatásos tárgyalótisztje 2023. február 1-jén az éjszakai órákban a 112-es segélyhívó számon bejelentést tett egy segítségre szoruló férfiról. Az ellátásra szoruló személy, aki maga is az NVSZ tisztje, egy speciális akció-gépjárműben ülve fogadta a mentőegységet. Az autó műszerfalán összesen 170.000 forint „csapdapénz” hevert – rendezetlenül – egy kupacban. Miután a mentősök utasításának eleget téve a „segítségre szoruló” férfi kiszállt az autóból és beszámolt a panaszairól, a vádlott munkatársa a beteg kérésére kivett egy lakáskulcsot a személygépkocsiból, bezárta az autót, majd megkezdte az esetlap kitöltését. Ez idő alatt a vádlott odament a férfi gépkocsijához, azt – az előzőleg magához vett indítókulccsal – kinyitotta, és az ott található készpénzből 70.000 forintot magához vett, hogy azt jogtalanul eltulajdonítva abból egy számlatartozását kiegyenlítse. A vádlottat a „beteg” kórházba szállítását követően intézkedés alá vonták, ennek során meg is találták nála a bankjegyeket.
A gyorsított eljárásban bíróság elé állított férfi elismerte bűnösségét, elmondta, hogy tettét megbánta, „ha tehetné, visszamenne az időben”, hogy helyesen cselekedjen. Mivel az OMSZ azonnal megszüntette a munkaviszonyát, máris érzi cselekménye következményeit.
A tárgyaláson a bíróság kihallgatta a vádlottat, és lejátszotta a rejtett kamerák felvételeit, majd a perbeszédeket és a vádlott utolsó szó jogán tett nyilatkozatát követően ítéletet hirdetett.
A kerületi bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően lopás vétségében mondta ki bűnösnek a férfit, ezért őt 3 évre próbára bocsátotta.
A volt mentőápoló esetében súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság azt, hogy bizalmi hivatásával visszaélve követte el cselekményét, a bíróság indokolása szerint ugyanis az állampolgárok joggal várják el azt, hogy bízhassanak azokban, akiknek legelesettebb állapotukban kiszolgáltatottak. További súlyosító körülmény volt, hogy a zárt gépkocsihoz másodszor már jogtalanul, a „beteg” tudta és beleegyezése nélkül ment vissza a vádlott.
Enyhítő körülményként értékelte többek között azt a bíróság, hogy alkalomszerű volt az elkövetés, a lopási kár csak 20.000 forinttal haladta meg a szabálysértési értékhatárt, a kár pedig teljes egészében megtérült. A terhelt 10 éves gyermeke eltartásáról gondoskodik, a kezdetektől fogva együttműködő volt a hatósággal, feltáró beismerő vallomást tett, őszintén megbánta tettét, és munkája elvesztése is már súlyos hátrányt gyakorolt rá.
Az ügyészség büntetés kiszabása érdekében súlyosításért jelentett be fellebbezést, míg a vádlott és védője tudomásul vették a bíróság ítéletét. A fellebbezésre figyelemmel az eljárás másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.
Budapest, 2023. február 15.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály