Fővárosi Törvényszék - Emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt rendelték el két személy letartóztatását

Szervezeti egység
Fővárosi Törvényszék

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. június 29-ig elrendelte egy budapesti intézmény vezetőjének és alkalmazottjának letartóztatását.

Mint ismert: az eljáró nyomozó hatóság egy budapesti intézmény férfi vezetőjét emberkereskedelem, kényszermunka és közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével gyanúsította meg, az ügyben egy női munkatársa is gyanúsított.

Az ügyészség a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának veszélye és a bűnismétlés megakadályozása érdekében – a női terhelt esetében a szökés, elrejtőzés veszélye miatt is – indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását.

A bíróság a fent felsorolt, a kényszerintézkedés elrendeléséhez szükséges okok fennállását a terheltek vonatkozásában megállapította, ezért a letartóztatásuk mellett döntött.

A végzés nem végleges.

Budapest, 2025. május 29.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály