Fővárosi Törvényszék - Előkészítő ülést tartott a bíróság egy férfi ügyében, akit élettársa megölésével vádolnak
A Fővárosi Törvényszék 2023. március 17-én előkészítő ülést tartott egy olyan ügyben, amelyben a terheltet emberölés bűntettével vádolja az ügyészség.
A vádirat szerint a kábítószerélvező életmódot folytató terhelt és a sértett élettársi kapcsolatban élt egymással. A vádlott rendszeresen veszekedett a sértettel, akit esetenként bántalmazott is. 2021. július 29-én kora hajnalban a terhelt – ismeretlen okból és ismeretlen körülmények között – ököllel és egy, a nyomozás során ismeretlenül maradt eszközzel a sértettet kitartóan és testszerte ütlegelte. A bántalmazás során a nő hasát legalább 2, koponyáját pedig legalább 10 közepes-nagy erejű erőbehatás érte. A vádlott a cselekményét követően – a még életben lévő sértettet hátrahagyva – elhagyta a lakást, ahová csak egy nap múlva tért vissza. Amikor észlelte, hogy a sértett nem mozdul, a szomszédokhoz fordult segítségért, ők hívták ki a mentőt is. A mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A vádlott meghallgatása során – hosszas vívódás után – először nem ismerte el bűnösségét, majd mégis elismerte azt, azzal, hogy nagyon sajnálja, ami történt az élettársával. Ismételt bírói kérdésre vallomását úgy módosította, hogy nem emlékszik arra a cselekményre, amivel az ügyészség vádolja őt, de csak ő lehetett a tettes, hiszen más nem látható a felvételeken.
A büntetőeljárási törvény szerint a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata csak akkor fogadható el, ha az egyértelmű. Az imént leírtakra, valamint arra hivatkozással, hogy a bíróságnak kételye merült fel a vádlott beszámítási képességével kapcsolatban, a férfi beismerésének elfogadását a törvényszék megtagadta, és az ügyet – a bizonyítási indítványok elhangzását követően – tárgyalásra utalta.
Az eljárás 2023. június 13-án a vádlott, szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódik.
Budapest, 2023. március 17.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály