Fővárosi Ítélőtábla - Jogerős részítélet a Pénzügyminisztériumot érintő korrupciós megaügyben I - III.
Jogerős részítélet a Pénzügyminisztériumot érintő korrupciós megaügyben I.
A hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt dr. K. T. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2025. július 9-én kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A III. és V. rendű vádlottak cselekményeit részben társtettesként elkövetettnek minősítette. A IV. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 4 év 4 hónapra mérsékelte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet kisebb pontosításokkal helybenhagyta. Az eljárás e vádlottakkal szemben jogerősen befejeződött.
A Központi Nyomozó Főügyészség 54 személy ellen emelt vádat és 25 vállalkozással szemben indítványozta intézkedés alkalmazását a Budapest Környéki Törvényszéken. A nyomozás során több mint 300 érintett pályázatot vizsgáltak meg és 100.000 oldalt meghaladó nyomozati irat keletkezett. A vádirat közel 400 oldalas.
A vádirati tényállás lényege szerint az I. rendű vádlott olyan szervezett korrupciós hálózatot épített ki társaival, amelyben széles körben tartott kapcsolatot projektmenedzserekkel és pályázó cégek vezetőivel. A rendszer lényege szerint az I. rendű vádlott, az általa képviselt hivatalos személyi kör közreműködésével milliós összegekért cserébe elintézte a pályázatok nyertességét, az ellenőrzések cégek számára kedvező lefolytatását, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérelmek pozitív elbírálását. Az I. rendű vádlott 2015 elejére a korábbi munkaköreiből adódó kapcsolatrendszerét felhasználva kialakított maga körül egy olyan pályázatmenedzserekből és pályázókból álló „ügyfélkört”, akiknek azt ajánlotta fel, hogy ha vállalják a pályázattal elnyert támogatási összeg százalékában meghatározott összegű készpénz megfizetését részére és rajta keresztül a hivatalos személy vádlott társai részére, úgy el tudják intézni, hogy a pályázataik nyerjenek. A korrupciós cselekményekkel érintett pályázatok jelentős része az Európai Unió költségvetéséből támogatott operatív programokhoz kapcsolódnak. Az ügyben 108 európai uniós forrásból finanszírozott pályázat, valamint további 8 hazai forrású pályázat érintett. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot. Az I. rendű vádlott és társai, további személyek bevonásával 2015-2022 áprilisa között különböző korrupciós bűncselekményeket, egyebek mellett pénzmosást, jogellenes lekérdezéseket, ellenőrzésekhez, illetve másodfokú eljáráshoz kapcsolódó korrupciós bűncselekményeket követtek el.
A Budapest Környéki Törvényszék a 2024. november 29-én kihirdetett ítéletével a váddal egyezően beismerő és tárgyalásról lemondó III., IV. és V. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki több rendeli hivatali vesztegetés elfogadása bűntettében és közokirat-hamisítás bűntettében. Ezért a III. és IV. rendű vádlottakat 5 év szabadságvesztésre, 5 év közügyektől eltiltásra, valamint 650.000 forint pénzbüntetésre, az V. rendű vádlottat 3 év 6 hónap szabadságvesztésre, 4 év közügyektől eltiltásra, valamint 1.200.000 forint pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy a börtön fokozatú szabadságvesztéseikből a fele rész kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. A III. rendű vádlottal szemben 50 millió forint, a IV. rendű vádlottal szemben 12.000 euró és 32 millió forint, az V. rendű vádlottal szemben 6 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Mindhárom vádlottat a közszolgálati tisztviselői jogviszony létesítésétől végleges hatályú eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen az ügyészség az V. r. vádlott terhére súlyosításért, a III. r. vádlott esetében további vagyonelkobzás alkalmazása, a IV. r. vádlott esetében 287.309 forint kiadásának mellőzése, a vádlottak és védőik enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést.
A fellebbezések közül az ítélőtábla kizárólag a IV. rendű vádlott és védőjének enyhítést célzó fellebbezését találta alaposnak.
Az elsőfokú bíróság törvényesen fogadta el a vádlottak beismerő nyilatkozatát, azt az egyéb bizonyítékok is alátámasztották.
A cselekmények minősítése a III. és V. rendű vádlott esetében kizárólag az elkövetői alakzatot illetően szorult korrekcióra. A III. és IV. rendű vádlott osztályvezetői pozíciójuknál fogva vezető beosztású hivatalos személyként követték el a korrupciós cselekményeket. Az üzletszerűség és a bűnszövetség is fennállt.
A bűncselekmények már-már a bűnszervezeti elkövetés jegyeit mutatták, ezért az uniós támogatásokkal kapcsolatos eljárások egészét lefedő szervezettséget is a terhükre kellett értékelni. A korrupciós cselekmények háromszorosan is súlyosabban minősültek, melyeket a vádlottak kormánytisztviselőként követték el. A vádlottak és családtagjaik betegségei enyhítő tényezők, de konkrét nyomatékuk elenyésző.
Az elkövetők, köztük a vádlottak a mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyitva álló uniós támogatási források felett évekig, kizárólagosan diszponáltak, a milliárdos támogatások elosztása a jogszabályi rendelkezések helyett alapvetően korrupciós kapcsolatokon alapuló rendszerben történt, abban a vádlottak rendszeres anyagi haszonért vettek részt, így a terhére rótt hivatali vesztegetések társadalomra veszélyessége az adott bűncselekményi kategórián belül is kirívó. Az aktív vesztegetői oldal számára is természetessé vált, hogy a támogatáshoz (még ha a kiírás feltételeinek megfelelne is) másként, mint korrupciós kapcsolatok útján, nem tudnak hozzájutni, annak „költségeit” a projekt során eleve figyelembe vették.
A hivatalos személy tisztességes eljárása és a részrehajlásmentes ügyintézés iránti társadalmi elvárást anyagi előnyért megszegő magatartás alkalmas a közbizalom megingatására. Ezek a jellemzők jelentősen növelik a cselekmények tárgyi súlyát, és az általános bűnmegelőzési célok erőteljesebb érvényre juttatását igénylik. Ez az indoka annak, hogy a beismerő nyilatkozatuk, megbánásuk és a jogtalan előny visszafizetése ellenére egyik vádlott esetében sem merülhetett fel a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztése.
Mindezek alapján a III. rendű vádlott esetében az 5 éves törvényi minimumban meghatározott szabadságvesztés tartamának mérséklésére nem volt indok. A IV. rendű vádlottnál is kizárólag a belső arányosság követelménye miatt szállította le a másodfokú bíróság a szabadságvesztés tartamát 4 év 4 hónapra, melyben már valamennyi enyhítő tényező kifejezésre jut. Az V. rendű vádlott esetében egyetértett az ítélőtábla, hogy az ő tevőlegessége csekélyebb, a jogtalan előny összegének nagyságrendekkel kisebb összege indokolttá tette az enyhítő szakasz alkalmazásával a 3 év 6 hónap szabadságvesztés kiszabását. A nyomatékos súlyosító körülmények miatt azonban további enyhítésnek nem volt helye. Ugyanakkor a másodfokú bíróság egyetértett azzal, hogy a vádlottak beismerése, megbánása, és a jogtalan előny visszafizetése érdekében tett törekvéseik megalapozzák azt, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátásuk legkorábbi időpontját a szabadságvesztés fele részében határozza meg.
A pénzbüntetésekről és a végleges hatályú foglalkozástól eltiltásról a törvényszék helytállóan rendelkezett, egyedül a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezések szorultak pontosításra.
Budapest, 2025. július 11.
Fővárosi Ítélőtábla Sajtótitkárság
Jogerős részítélet a Pénzügyminisztériumot érintő korrupciós megaügyben II.
A hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt dr. K. T. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2025. július 9-én kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A védelmi fellebbezésnek helyt adva a XVIII. rendű vádlottal szemben alkalmazott vagyonelkobzás összegét 475.000 forintra mérsékelte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az eljárás a XVIII. rendű vádlottal szemben jogerősen befejeződött.
A Központi Nyomozó Főügyészség 54 személy ellen emelt vádat és 25 vállalkozással szemben indítványozta intézkedés alkalmazását a Budapest Környéki Törvényszéken. A nyomozás során több mint 300 érintett pályázatot vizsgáltak meg és 100.000 oldalt meghaladó nyomozati irat keletkezett. A vádirat közel 400 oldalas.
A vádirati tényállás lényege szerint az I. rendű vádlott olyan szervezett korrupciós hálózatot épített ki társaival, amelyben széles körben tartott kapcsolatot projektmenedzserekkel és pályázó cégek vezetőivel. A rendszer lényege szerint az I. rendű vádlott, az általa képviselt hivatalos személyi kör közreműködésével milliós összegekért cserébe elintézte a pályázatok nyertességét, az ellenőrzések cégek számára kedvező lefolytatását, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérelmek pozitív elbírálását. Az I. rendű vádlott 2015 elejére a korábbi munkaköreiből adódó kapcsolatrendszerét felhasználva kialakított maga körül egy olyan pályázatmenedzserekből és pályázókból álló „ügyfélkört”, akiknek azt ajánlotta fel, hogy ha vállalják a pályázattal elnyert támogatási összeg százalékában meghatározott összegű készpénz megfizetését részére és rajta keresztül a hivatalos személy vádlott társai részére, úgy el tudják intézni, hogy a pályázataik nyerjenek. A korrupciós cselekményekkel érintett pályázatok jelentős része az Európai Unió költségvetéséből támogatott operatív programokhoz kapcsolódnak. Az ügyben 108 európai uniós forrásból finanszírozott pályázat, valamint további 8 hazai forrású pályázat érintett. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot. Az I. rendű vádlott és társai, további személyek bevonásával 2015-2022 áprilisa között különböző korrupciós bűncselekményeket, egyebek mellett pénzmosást, jogellenes lekérdezéseket, ellenőrzésekhez, illetve másodfokú eljáráshoz kapcsolódó korrupciós bűncselekményeket követtek el.
A Budapest Környéki Törvényszék a 2024. október 21-én kihirdetett ítéletével H. A. XVIII. rendű vádlottat többrendbeli hivatali vesztegetés bűntette, vesztegetés bűntette, befolyás vásárlása bűntette, befolyással üzérkedés bűntette, közokirat-hamisítás bűntette és hivatali visszaélés bűntette miatt 2 év 6 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 3 év közügyektől eltiltásra és 2 millió forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá vele szemben 190.915.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a szabadságvesztés fele részében határozta meg.
Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, ellene a XVIII. rendű vádlott és védője jelentett be fellebbezést kizárólag a vagyonelkobzást érintő rendelkezést sérelmezve.
A Fővárosi Ítélőtábla alaposnak találta a fellebbezést.
Az ítélőtábla eljáró tanácsa szerint a tényállásban írt összegek nem tekinthetők teljes egészében bűncselekményből származó vagyoni gyarapodásnak, így a vagyonelkobzás összegét is tévesen állapította meg ítéletében.
A XVIII. r. vádlott, akinek a pályázati projektmenedzselés volt a hivatása és jövedelemszerző tevékenysége, nem kizárólag a korrupciós kapcsolatra figyelemmel létesített szerződéses jogviszonyt ügyfelekkel, hanem már meglévő, vele eleve megbízással szerződött ügyfeleinek is felajánlotta a pályázatok vesztegetés és befolyással üzérkedés útján történő sikeres elintézését. Munkavégzésének egy része törvényes volt, hiszen pályázatírói és projektmenedzseri tevékenységéért jogszerűen tarthatott igényt ellenszolgáltatásért, csak a korrupciós kapcsolat érvényesítéséért felszámított többlet-ellenérték volt illegális, mely utóbbi összeg a tényállásban a törvényes díjától elkülönítetten nem jelenik meg. A vádirati tényállás is erre a koncepcióra épül fel, egyben magyarázatot ad arra, hogy az ügyészség miért nem indítványozott vagyonelkobzást valamennyi, a XVIII. r. vádlott által átvett összegre.
A XVIII. r. vádlott már közel egy évtizeddel azelőtt pályázatíróként és projektmenedzserként dolgozott, hogy egyáltalán megismerkedett volna vádlott-társaival. Korrupciós kapcsolatait meglévő ügyfelei érdekében is kihasználta, vagyis nem kizárólag erre a kapcsolatra figyelemmel keresték őt meg az ügyfelek, nem kizárólag a bűncselekmények elkövetése adott okot az ő megbízására. Legális munkát is végzett a pályázatok megírása és menedzselése során, így alapos volt a védelem azon hivatkozása, amely szerint a legális munkavégzés ellenértéke és a befolyása érvényesítéséért kért összeg nem különíthető el. Utóbbi ugyan bűncselekményből származó vagyon, de az kétséget kizáró bizonyossággal nem számszerűsíthető, ezért a fenti összegekre tévesen rendelt el vagyonelkobzást az elsőfokú bíróság.
A XVIII. rendű vádlott két pályázat elintézéséért összesen 32.375.000 forintot vett át azért, hogy abból vesztegetési céllal 6 millió forintot, illetve 25.900.000 forintot két társának kifizessen, és „a fennmaradó 475 000 Ft vesztegetési céllal átadott készpénz mint a befolyás érvényesítésért kapott pénzként a XVIII. rendű vádlottnál maradt.” Ez az összeg vitán felül a korrupciós bűncselekmény keretében adott vagyoni előny tárgya volt, ezért a másodfokú bíróság a vagyonelkobzás összegét 475 000 forintra csökkentette.
Budapest, 2025. július 11.
Fővárosi Ítélőtábla Sajtótitkárság
Jogerős részítélet a Pénzügyminisztériumot érintő korrupciós megaügyben III.
A hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt dr. K. T. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2025. július 11-én kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Dr. K. J. VIII. rendű vádlott szabadságvesztés büntetését 1 évre, annak próbaidejét 2 évre enyhítette, egyúttal azonban a közszolgálati tisztviselői szolgálati foglalkozástól 6 év eltiltásra is ítélte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Ezzel az eljárás dr. K. J. VIII. rendű vádlottal szemben jogerősen befejeződött.
A Központi Nyomozó Főügyészség 54 személy ellen emelt vádat és 25 vállalkozással szemben indítványozta intézkedés alkalmazását a Budapest Környéki Törvényszéken. A nyomozás során több mint 300 érintett pályázatot vizsgáltak meg és 100.000 oldalt meghaladó nyomozati irat keletkezett. A vádirat közel 400 oldalas.
A vádirati tényállás lényege szerint az I. rendű vádlott olyan szervezett korrupciós hálózatot épített ki társaival, amelyben széles körben tartott kapcsolatot projektmenedzserekkel és pályázó cégek vezetőivel. A rendszer lényege szerint az I. rendű vádlott, az általa képviselt hivatalos személyi kör közreműködésével milliós összegekért cserébe elintézte a pályázatok nyertességét, az ellenőrzések cégek számára kedvező lefolytatását, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérelmek pozitív elbírálását. Az I. rendű vádlott 2015 elejére a korábbi munkaköreiből adódó kapcsolatrendszerét felhasználva kialakított maga körül egy olyan pályázatmenedzserekből és pályázókból álló „ügyfélkört”, akiknek azt ajánlotta fel, hogy ha vállalják a pályázattal elnyert támogatási összeg százalékában meghatározott összegű készpénz megfizetését részére és rajta keresztül a hivatalos személy vádlott társai részére, úgy el tudják intézni, hogy a pályázataik nyerjenek. A korrupciós cselekményekkel érintett pályázatok jelentős része az Európai Unió költségvetéséből támogatott operatív programokhoz kapcsolódnak. Az ügyben 108 európai uniós forrásból finanszírozott pályázat, valamint további 8 hazai forrású pályázat érintett. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot. Az I. rendű vádlott és társai, további személyek bevonásával 2015-2022 áprilisa között különböző korrupciós bűncselekményeket, egyebek mellett pénzmosást, jogellenes lekérdezéseket, ellenőrzésekhez, illetve másodfokú eljáráshoz kapcsolódó korrupciós bűncselekményeket követtek el.
A Budapest Környéki Törvényszék a 2024. november 19-én tartott előkészítő ülésen meghozott és kihirdetett ítéletével dr. K. J. VIII. rendű vádlottat folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt 2 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Megállapította, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés végrehajtásának elrendelése esetén a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész foglalkozástól eltiltás büntetés kiszabása, míg a védő enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.
A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezéseket a szabadságvesztés enyhítését és a foglalkozástól eltiltás kiszabását illetően találta alaposnak.
A VIII. rendű vádlott azzal a kötelességszegéssel követett el hivatali visszaélést, hogy felhasználói jelszavát és belépési kódját illetéktelen személy részére átadta.
A törvényszék tévesen rótta a VIII. rendű vádlott terhére azt, hogy magatartásával egy szervezett korrupciós hálózat működéséhez járult hozzá, mert ilyen vádlotti tudattartalom a tényállásban nem szerepel, ugyanakkor az elévülési időt meg sem közelítő 3 éves időmúlás csak igen csekély mértékben enyhítő körülmény. Ezzel szemben tény az, hogy a VIII. r. vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, amit nagy nyomatékkal kell a javára értékelni.
A szabadságvesztés kiszabása az így korrigált büntetéskiszabási körülmények alapján is szükséges a büntetési célok eléréséhez, de a vádlott beismerésére figyelemmel annak mértékét az ítélőtábla enyhítette. A végrehajtás felfüggesztésével és a próbaidő tartamával a másodfokú bíróság egyetértett.
A hivatalos személy tisztességes eljárása és a részrehajlásmentes ügyintézés iránti társadalmi elvárást megszegő magatartás alkalmas a közbizalom megingatására. A VIII. rendű vádlott központi állami szervnél vezető beosztásban állt, tisztában volt azzal, hogy cselekményével közpénzekre irányuló pályázat kapcsán juttatja előnyhöz az érintett személyeket. Ezek a jellemzők a cselekmények tárgyi súlyát az adott bűncselekményi kategórián belül növelik és az általános megelőzési célok erőteljesebb érvényesítését igénylik, következésképpen más büntetési nem, mint szabadságvesztés a vádlott vonatkozásában fel sem merülhetett.
A VIII. rendű vádlott kormánytisztviselőként követte el a terhére rótt bűncselekményt, méltatlanná vált arra, hogy vele bármilyen közszolgálati jogviszonyt létesítsenek, ezért az ítélőtábla az ügyészi indítvány szerinti tartamban foglalkozástól eltiltásra is ítélte.
A cselekmény korrupciós cselekményekhez kapcsolódó jellege és tárgyi súlya miatt az ítélőtábla a VIII. rendű vádlott nem találta érdemesnek arra, hogy előzetes mentesítésben részesüljön, ezért azt mellőzte.
Budapest, 2025. július 11.
Fővárosi Ítélőtábla Sajtótitkárság